Sze 282015
 
eredményes gyermeknevelés

Kopátsy Sándor                EE                  2015 09 25

 

Az eredményes gyermeknevelés a legfontosabb feladat

 

A tudományos és technikai forradalom az elmúlt ötven év során minden álmunknál elképzelt tudományos és technikai feladatnál többet megoldott, a társadalomtudomány azonban a gyorsan változó társadalomban tehetetlennek bizonyult. Ezt most világosan bizonyítja az EU-nak a közel-keleti és afrikai emberáradat felkeltése, és a kezelését jellemző tehetetlensége. Ez azonban múlandónak bizonyulhat, elmúlhat a nélkül, hogy jelentős korlátozást okozna az emberiség történetében. Talán még hasznosnak is bizonyulhat, ha bebizonyítja, hogy Európai Unió nem alkalmas arra, hogy a vámuniónál és a személyek országhatárokon túli politikai és gazdasági közösséget biztosítson.

Az EU kudarca ugyanis azt bizonyítja, hogy Európa nyugati fele mind kulturálisan, mind gazdasági tekintetben sokkal heterogénebb annál, hogy szorosabb egységként működhessen. Márpedig ezt az irreális álmot erőlteti Németország, és az irányítása alá került EU bürokráciája. A reálisnál magasabb szintű integráció ugyanis Nyugat-Európa versenyképességének olyan fékjét jelenti, aminek következtében nemcsak a Távol-Kelettől, de a négy tengerentúli angolszász országához képest is egyre jobban lemarad.

Demográfiai úttévesztés

Sokkal súlyosabb társadalmi betegségnek tartom a demográfiát, a lakosság elviselhetetlen mennyiségi gyarapodását és gyermekvállalás kontraszelekcióját. A demográfusok még addig sem jutottak el, hogy felismerjék az osztálytársadalmak hatezer évének történelmét a túlszaporodása elleni védekezés jellemezte. Megelégedtek azzal, hogy a lakosság számának tényeges alakulását feldolgozzák. Figyelmen kívül hagyták, hogy a lakosság mindig túlszaporodott, és ez ellen minden osztálytársadalom ösztönösen a halálozás közvetlen és közvetett fokozásával védekezett.

Csak jó hatezer év után, a 20. században jutott az emberiség élcsapata, a Nyugaton a protestánsok, a Távol-Keleten a konfuciánus társadalmak a fejlődésnek arra a szintjére, ahol megáll a túlnépesedés. Ezekben minden erőszak nélkül a tőkés osztálytársadalmak átalakultak össznépi társadalmakká. Ugyanakkor az emberiség többségében nem megállt, hanem felgyorsult a túlnépesedés, népesdési robbanás következett be. Az egyre jobban lemaradó társadalmakban a népesség száz év alatt hatszorosára robbant. A túlnépesedés az óta ugyan lassult, de még mindig tízszerese az elviselhetőnek. A 21. század küszöbére az emberiség demográfiai tekintetben kettészakadt.

Az emberiség mintegy ötödét jelentő meggazdagodott puritán társadalmakban a fejlődés, az egy lakosra jutó jövedelem, vagyon, várható életkor gyorsan növekedett. Azt a tényt, hogy a népesség 1-2 ezreléknél gyorsabb növekedés lehetetlenné teszi a felzárkózást, csak a kínai kommunista vezetés ismerte fel. Kína a múlt osztálytársadalmaival ellentétben nem a halálozást növelte, hanem erőszakkal lefékezte a gyermekvállalást. Ez, és a gazdaság piacosítása számukra fajunk történelmében példátlanul gyors fejlődést eredményezett. Kínának köszönhetően, mára az emberiség kétötöde felszámolta az osztálytársadalmakat létrehozó alépítményét, a túlszaporodást.

Ezzel a 20. század végére létrejött az emberiség két nagyon eltérő társadalmi alépítmény. Azt, hogy a jelenlegi társadalmak két nagyon eltérő hatékonyságú alépítményűek, amelyekre nagyon eltérő felépítmények szükségesek, a társadalomtudományok máig nem ismerték fel. Szinte ugyanazt a logikai hibát követték el, mint Marx. Erőszakkal az alépítményre nem illeszthető felépítményt akartak az emberiség lemaradó nagyobb felére is kényszeríteni. A fejlett társadalmak a még túlnépesedő társadalmakban is igyekeztek megállítani a halálozást fokozó erőszakot és nyomort, vagyis az osztálytársadalmi felépítmény működését. Megtiltották a belső és külső háborúzást, enyhítették a halálozás fő okait, a nyomort, megfékezték a járványok pusztításait. Úgy érezték, hogy ezzel segítenek, holott ez csak gyorsították a népszaporulatot, a társadalmi fejlődésük fő akadályozóját.

A társadalomtudományok máig sem ismerték fel, hogy hatezer éven keresztül azért volt minden társadalom a halálozást fokozó, a többséget nyomorban tartó, egymással háborúzó, mert fékezni kellett a népesség elviselhetetlen növekedését.

Mindez azért maradhatott felismeretlen, mert a társadalomtudományok gondosan kerülték annak felmérését, hogy az adott életterű társadalomnak mi lett volna az optimális népessége. Ezért aztán fel sem merült a társadalom céljai között a népesség számának az eltartó képesség optimumához való igazítása. Ez ugyan rejtve maradt, mégis minden túlnépesedő táradalom a halálozás fokozásával igyekezett csökkenteni a népesség növekedését.

Az osztálytársadalmak spontán halálokozása olyan hatékony volt, hogy az átlagos népesség növekedés az 1 ezrelék közelében maradt. A lelassított növekedés sem volt elég arra, hogy ne legyen minden osztálytársadalom lakossága nagyobb, mint amekkora a térségben optimálisan élhetett volna. Sajnos a tudomány mára sem dolgozta ki az adott térség optimális lakosságeltartó épességét megállapító módszert. Becslésem szerint, jelenleg is csak néhány alulnépesedett társadalom van. Ilyen csak a négy tengerentúli angolszász ország. Oroszország és néhány latin-amerikai ország élettere ugyan lényegesen nagyobb, mint a lakossága, de a kultúrájuk alkalmatlan arra, hogy a lakosság növekedésével járó felhalmozási terhet elviseljék.

eredményes gyermeknevelés

Arról sem található tudományos anyag, hogy mitől függ az országok optimális lakosságnövelő képessége. Ismereteim szerint, e tekintetben különbséget kell tenni befogadás és a belső népszaporulat között. A befogadás, ha a befogadott az átlagánál jobb minőségű, talált kincs. Egyrészt a felnevelési költsége elmarad, másrészt biztosan javítja a befogadó ország munkaerejének átlagát. A gyenge minőségű munkaerő befogadása viszont társadalmi károkozás.

A klasszikus közgazdaságtannak egyik súlyos hiányossága, hogy a munkaerő felnevelési költségével nem számol. A következő nemzedéket az osztálytársadalomban a családok a saját költségükön nevelték fel. Ráadásul, a munkaerőből mindig több volt annál, amennyit a társadalom hasznosítani tudott.

A jelenkori fejlett társadalmakban azonban már jelentős állami költséggel is jár a munkaképes korig történő felnevelés. A befogadás esetében azonban már csak az életvitelhez és a munkahelyteremtéshez szükséges vagyongyarapításról kell gondoskodni.

Annak ellenére, hogy a lakosság növekedése, de még a befogadás is, igen jelentős vagyonigénnyel jár, ezzel sehol, senki nem számol. Pedig ez a vagyonigény az oka annak, hogy a lakosság néhány ezreléknél gyorsabb növekedése elviselhetetlen felnevelési költséggel és vagyon igénnyel jár.

A következő nemzedékkel szemben támasztott igény.

A tudományos és technikai forradalom fordulatot hozott a következő nemzedékkel szemben támasztott igény tekintetében is. Az osztálytársadalmak a gyűjtögetéssel szemben változást hoztak abban is, hogy csökkentették a munkaerő minőségével szemben támasztott minőségi igényt. Amíg a gyűjtögetésből való megélés sok tapasztalatot, ismeretet, képességet igényelt, addig a 20. század előtti technikai forradalmak egyre csökkentették a termelés hatékonyságát biztosító képességeket. Az ugyan igaz, hogy a szerszámok kitalálása, elkészítése egyre magasabb igényt támasztott, de azok hatékony használata, működtetése egyre kisebb szellemi képességet követelt.

Ezért lehetett azt megállapítani, hogy egyre nőtt a tudományos ismeretek mennyisége, egyre hatékonyabb technikai találmányok születtek, ezeket a kor szakmai elitjének köszönhetjük, de minél fejlettebb lett a technika, annál alacsonyabb lett a működtetéséhez szükséges munkaerővel szemben támasztott minőségi igény.

Ennek talán a legjellemzőbb illusztrációja volt az ipari forradalom. A műszaki kiválóságok egyre hatékonyabb gépeket találtak fel, és képesek voltak azokat elkészíteni, de a működtetésükhöz elég volt a képzetlen munkaerő. A szinte polihisztoroknak számítható iparosok, valamint a telküket önállóan művelő, a kor viszonyai között sokoldalú munkát végző és döntéseket hozó jobbágyok helyére léptek a monoton munkát végző proletárok. Ezt Marx sem ismerte fel, idealizálta a proletárt, nem vette figyelembe, hogy azok a minőségi igény terén a céhiparosok és a jobbágyok, illetve parasztokhoz képest szellemi visszalépést jelentetek.

A munkaerővel szemben minőségi igényt csak a tudományos és technikai forradalom támasztott. Előtte a tőke a minél olcsóbb munkaerőt kereste, ma már csak a jó minőségit keresi. Jelenleg a társadalom hatékonysága elsősorban a munkaerő minőségétől függ, még akkor is, ha az gyorsan emelkedik.

Az osztálytársadalmakban a mennyiség volt a döntő, korunkban a minőség.

A társadalom elsődleges célja a minél jobb munkaerő.

Annak ellenére, hogy a társadalomtudományok tudomásul veszik, hogy a jelenkori társadalmak tudásalapúak, azt már nem vizsgálják, hogyan lehet a minél jobb minőségi munkaerőt kitermelni. Százszor annyit foglalkoznak a lakosság számával, mint a minőségével, pedig a számuk apró változásai jelentéktelenek a minőségük javulásához képest.

A munkaerő minőségét alakító tényezők közül az oktatást emelik ki. Ez ugyan fontos társadalmi feladat, és a társadalom jövője semmitől nem függ annyira, mint az oktatás minőségétől. De addig mégsem jut a politika, hogy az oktatás minőségében ugyan fontos szerepet játszik az iskolarendszer, az oktatási módszer, a pedagógusok minősége, de a döntő szerepet a szülői háttér játssza.

Véleményem szerint, a gyermeknevelés hatékonysága az elsődleges. Sajnos, nem készítünk felméréseket arról, mitől függ a gyermeknevelés minősége. Meggyőződésem szerint elsősorban a családi héttértől. Ha elkészítenénk a családok minőségi rangsorát, a szülők jövedelme és iskolázottsága alapján, kiderülne, hogy a gyermeknevelés hatékonysága elsősorban a szülői hátéren múlik. A gyerekek nagy többsége felnőttként abba a tizedben, illetve az azzal szomszédosba kerül, amibe született. A jelenkori fejlett társadalmakat ugyan nem tekintem osztálytársadalmaknak, mert a társadalmi helyet nem vagyoni, és nem vérségi alapon determinált, de azért a szülők társadalmi helyzete nagymértékben befolyásolja a következő generációét is. Ezt illene tudomásul venni. A közvélemény tudomásul veszi, a politikai vezetés azonban bevallani sem meri.

A következő nemzedék sorsa a művészetekben és a hívatásos sportokban függ a legkevésbé a szülők státuszától. Ez mindig is így volt, még akkor is, amikor ennek nem volt olyan ismertsége és akkora anyagi jutalmazása, mint a jelenkorban. Ennek ellenére az oktatáspolitika alig veszi tudomásul, hogy csak ebben a két szakmában valósul meg a képesség kifejtésére koncentráció.

Az ilyen oktatási rendszer lényege a korai képesség felismerés és ennek alapján a képesség tekintetében homogén tanulócsoportok folyamatos javítása, ami az érettségi idejére eléri, hogy minden képesség legjava közös osztályba szelektálódjon. Leegyszerűsítve, a művészek és a sportolók képzési rendszerét kell az oktatás minden ágazatában, szintjén bevezetni. Ezt a távol-keleti országok már évtizedek óta páratlan sikerrel bevezették.

Európában Finnország az első az oktatási rendszerében. Ennek a lényege is az, hogy nem családi pótlékot kell adni a gyerekek után, hanem minden a tanulásukkal kapcsolatos költséget az állam vállal magára. Ez a megoldás különösen a családok alsó minőségi felében hatékonyak, ott általános, hogy a családi pótlékot a családi költségvetés részének tekintik, jelentős hányada nem a gyermeknevelés minőségének javítását szolgálja.

A gyermeknevelés jutalmazása

Mivel a társadalom jövője elsősorban attól függ, milyen nemzedéket nevel fel, az anyai érdekeltséget és az erkölcsi elismerést is a gyermeknevelés hatékonyságára kell koncentrálni. Ez az osztálytársadalmakban nem volt társadalmi feladat, mivel azokat a családok spontán, szülői szeretetből a társadalmak igényénél, felhasználó képességénél bővebben újra termelték. Azt kell látni, hogy a tudományos és technikai forradalom támasztott először a spontán újratermeltnél nagyobb, szinte kielégíthetetlen igényt a munkaerő minőségével szemben.

A társadalmi fejlődés minden korábbi szintjén a családok érdeke mind a munkaerő mennyiségében, mind annak minőségében a társadalom által hasznosíthatónál többet termelt. A mennyiségi többlet a fogamzásgátlás megoldhatósága, a jólét és az iskolázottság bizonyos szintje felett megszűnt. A robbanásszerűen megnőtt minőségi igényt pedig a szülői szeretet már nem képes kielégíteni. Ezért a társadalomnak külön anyagi és erkölcsi serkentést kell biztosítani. Méghozzá elsősorban a szülők alacsonyabb jövedelmű és iskolázottsági felében.

A társadalomtudományok alig hangsúlyozták, hogy a társadalom igényét meghaladó gyermekvállalás nemcsak a fogamzásgátlás megoldatlanságából, de az öregkori ellátásuk biztosításából is fakadt. A munkaképtelenné váló szülők csak a gyermekeik gondoskodására számíthattak. A jelenlegi fejlett társadalmakban egyrészt olyan nagy a nemzetek közötti térbeni mobilitás, hogy az öregkori álltást a társadalomnak kell vállalni. Ez akkor is így van, ha a nyugdíjak fedezetét maguk a dolgozók előlegezik meg munkaképes korukban azzal, hogy nyugdíjjárulékot fizetnek.

Ez az öregkori biztosítás a tőkés osztálytársadalmak érdekének megfelelt, mert egyrészt még alacsony volt a nyugdíjban töltött évek száma a munkában végzett évekhez viszonyítva, másrészt a nyugdíjakra gyűjtött pénz keresletet teremtett a tőkepiacon.

A jelenkori fejlett társadalmakban azonban elsődleges társadalmi érdekké vált a minél hatékonyabb gyermeknevelés, ezért a szülők öregkori ellátottságát a gyermeknevelésük minőségével kell összehangolni. Az öregkori ellátásra fordított állami támogatás mértékét a gyermeknevelés eredményéhez kell igazítani. Nem a számukhoz, hanem a minőségéhez igazodó öregkori ellátás felel meg a társadalom érekének. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen diplomás gyermek után nagyobb nyugdíj járjon, mint hat szakképzést sem szerzett után. Jelenleg ugyanis a gyermekvállalás minden társadalomban a családok gyermeknevelési potenciáljával fordítottan arányos. Ez alól jelenleg csak Kína a kivétel, ahol egyelőre minden család egyetlen gyermeket vállalhat. Ez sem pozitív, de legalább semleges.

A fejlett társadalmakban a gyermekvállalás a jövőjükkel ellentétes. A következő generáció várható érékének semmivel nem lehetne nagyobb kárt okozni. Mindezt csak azzal lehet bizonyítani, hogy a gyerekek felnevelésének eredménye elsősorban a családi háttér minőségével arányos. Ilyen adatok gyűjtésétől azonban tartózkodunk. A közvélemény azonban világosan látja. A családok felső ötödében felnövő gyerekek szinte egésze a felső harmadba kerül. Fordítva, az alsó ötödben születettek közül nagyon kevés emelkedhet a felső harmadba, a nagy többség az alsó harmadban marad. Ennél nagyobb társadalmi kárt semmi nem okozhat. Becslésem szerint, az olyan generáció, ami a vele született potenciális képességek arányában érvényesül, néhányszor nagyobb teljesítményre lenne képes, mint a jelenlegi kontraszelekciós gyermekvállalás mellett.

Egyetlen olyan társadalmi rendszert ismerek, az észak-koreait, amelyik többet ront a társadalom potenciális képességén, mint a kontraszelekciós gyermekvállalás és a kontraszelekciós gyermektámogatás.

Miért tartom a gyermekszámmal arányos családi pótlékot társadalmi károkozónak? Azért, mert a mennyiségre és a kontraszelekcióra ösztönöz. A pénzben adott gyermekszámmal arányos támogatás súlya fordítottan arányos a társadalom érdekével. A munkanélküli, segélyekből élő családokban a családi pótlék több mint a gyerekre fordított költség. Ezzel szemben a magas jövedelmű és iskolázott szülők számára jelentételen összeg a családi pótlék a tényleges ráfordításaikhoz, és a kiesett jövedelemhez képest. Vagyis minél nagyobb eredmény várható, aránylag annál kisebb a felnevelés támogatottsága.

Ezért társadalmi károkozó minden olyan állami támogatás, ami nem a felnevelés várható eredményéhez igazodik. A gyermekvállaló családok felső tizedében született gyerekek várható értéke az átlag többszöröse. Az alsó tizedben születettek várható társadalmi értéke pedig negatív lesz.

Istenkáromlás, amit írok, de igaz

Summary
Article Name
Az eredményes gyermeknevelés a legfontosabb feladat
Description
Az eredményes gyermeknevelés a legfontosabb feladat
Author
Copy Protected by Tech Tips's CopyProtect Wordpress Blogs.