Júl 152016
 
táplálkozás

 

táplálkozás

A gyűjtögető társadalmak sejtjei a települések voltak. Ezekbe és ezekből csak nagyon kevés információ mehetett ki, és érkezhetett be. Ezért ezek a változatlan természeti környezetükben viszonylag nagyon kicsi közösségek formájában is életképesek, de fejlődésképtelenek voltak. Ezért aztán ahol nem változott meg az éghajlatuk, évezredek során alig változtak, mindig a létminimum közelében stagnáltak.

A közös kulturális képességük volt, hogy beszéddel kommunikálhattak és hittek a túlvilágban. Közös ismeretük a tűz és a kőszerszámok, valamint az volt, hogy a táplálkozásukat könnyebben megemészthetővé tették.

Azt a nagyon jelentős szerepet betöltő közös tulajdonságukat, hogy a táplálékukat a gyomruk emésztőképességéhez igazították, alig említik a kor történészei. Pedig, most visszanézve, a legjelentősebb előfeltétele a jelenkorra elért eredményeknek, a fejlett agyunk számára nélkülözhetetlen előfeltétel az volt, hogy a táplálkozásunkat annak érdekében alakítsuk, hogy minél több energia jusson az agyunk kalóriaigényének kielégítésére. Senkinek nem jutott az eszébe, hogy az agyunk csak annak köszönhetően vált képessé arra, amit életünk során elértünk, mert a táplálkozásunkat a minél könnyebb emészthetőség érdekében alakítottuk. A táplálkozásunk emészthetőbbé tétele elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a fejlett agyunk számára elegendő energiát biztosítsunk. Vagyis csak azért juthattunk el mintegy 150 ezer év után odáig, hogy tudáslapú társadalomban élhessünk, mert a táplálékunk megemésztéséhez szükséges energiaigényét csökkentettünk.

Ugyan nem ez volt az egyetlen feltétel, hiszen a tűz és a szerszámok létrehozása is csak a fejlett agyunknak és ügyes kezünknek volt köszönhető. Tűz és a kezünk nélkül nem lehettünk volna képesek az igényeinknek megfelelőbb táplálkozásra.

A társadalomtudományok azzal bőven foglalkoznak, hogyan gondosodtunk a táplálékunk megszerzéséről, hogyan gyűjtögettünk, hogyan termeltük meg nyers táplálékunkat, de azzal, hogyan készítettük elő azokat a könnyebb emésztésre, még értéktermelésnek is csak akkor tekintjük, ha azt vállalkozások tejesítik. Ez ugyan megengedhető, ha olyanok végzik, akinek a munkáját nem képes hasznosítani a társadalom. Ez azonban korunkban ostobaság.

A nők, ha szülnek, gyermeket nevelnek, háztartást vezetnek nem értéktermelők. Csak akkor azok, ha be vannak vonva a társadalmi munkamegosztásba. De még ez a következetlenség sem következetes. A nő, ha otthon főz nem értéktermelő, ha a vendéglőben teszi ugyanezt, értéktermelővé válik. ezzel szemben, ha a nő a gyermekét neveli, nem értéktermelő, de ha ezt állami alkalmazottként végzi, akkor sem az. A tudáslapú társadalomban a tudásátadása akkor sem értéktermelés, ha azt munkaviszonyban teszik.

Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy a terhesség és az első néhány év táplálkozásának minősége meghatározza az agyunk teljesítményét. Azt a néphit is elismeri, hogy az állapotos asszony ételvágyát teljesíteni kell, de nincs olyan társadalom, a melyik a magzat kihordásának a minőségét jutalmazná.

A jelenkori fejlett társadalmak egyre inkább támogatják az iskola előtti korban a gyerekek, a bölcsődések és az óvodások egészséges táplálkozását, de ezt sem tartják értéktermelésnek.

 

Kopátsy Sándor                 EH                   2016 07 04

 

A táplálkozás történelmi szerepe

Copy Protected by Tech Tips's CopyProtect Wordpress Blogs.