Sze 302016
 
család nevelés szókincs

Kopátsy Sándor                ED                    2016 09 22

Az egy gyermekes család

család nevelés szókincs

A háború után egy éven keresztül a földet osztottam, utána három évig a Nemzeti Parasztpárt Baranya-megyei titkáraként találkoztam a református falvak egykézésének problémájával. Ez együtt jó iskola volt azzal, hogy a gyermekvállalás problémája végigkísérje az életemet.

A földosztásban való részétel boldogsága csak az 56-os forradalom első hetéhez hasonlítható volt. A földosztás a juttatottaknak elmondhatatlan örömöt jelentett. Ugyanakkor racionalizmusom azt mondta, hogy itt mindenki ötöd annyi földet sem kap, amennyit családjával meg tudna művelni, elindulhatna a dán farmerek felé vezető hosszú úton. Ezt azzal illusztráltam, hogy minden dán farmernek legalább tízszer nagyobb földje és traktora van. Ezek a juttatottak tizede sem reménykedhet abban, hogy tíz éven belül egypár lovat tartson. a kapott föld ugyanis erre nem ad fedezetet. A magyar falvakban ugyanis ötször több család él annál is, amennyi az adott technikai feltételekkel képes lenne megművelni a falu határát. A magyar falvak lakossága csak akkor lehet képes kimászni a nyomorból, ha a lakosság háromnegyede nem a mezőgazdaságban talál munkát. Ennek lehetőségét akkor még elképzelni sem tudtam.

Baranyába kerülve azt láthattam, hogy a sváb falvakban közel kétszer akkora volt az egy családra jutó föld, és háromszor nagyobb a ház és az istálló. Azt, hogyan érhették ezt el, nem láthattam, mert azokat kitelepítették. De azt felmérhettem, hogy a magyar falvak valamivel előtte jártak a rácoknak. A nagy különbség azonban az egykéző református és katolikus falvak között voltak. Ez előbbieknél az egy családra jutó föld kétszer akkora volt, mint a katolikusoknál. Akkor nem is láttam más megoldást, mint a kevesebb gyermek vállalását. Az egykézés racionális magyarázatát tehát megértettem. Az ugyan akkor eszembe sem jutott, hogy az egyetlen gyerek nevelésére több jövedelem és időt ordítanak, tehát minőségi különbség is van. Erre igazán csak hetven évvel később, a kínai reform egykézésének az eredményei hívták fel a figyelmemet.

A családok gyermekvállalása ugyan mániám lett, amikor felismertem, hogy az osztálytársadalmak embertelenségének az az oka, hogy hatezer éve az ember szaporább faj lett annál, amekkora népességnövekedést képes elviselni. Ötven éve tudom, hogy fajunk az osztálytársadalmak mintegy hatezer éve alatt minden eredményét annak köszönhette, hogy halálozás okozó és a tudáságyat üldöző lett. Marxtól ugyan sokat tanultam, de talán a legtöbbet a tévedéseiből. Ő ugyanis pályáját történelmi materialistaként kezdte, de képtelen volt elfogadni, hogy a materiális felfogásból az következik, hogy minden, ami jellemző a társadalmakra, de számára is elfogadhatatlan az nem tévút, hanem szükségszerűség. Azt, tudálékos ostobaságnak minősítette, amit Malthus a túlnépesedés veszélyeként felvetett. Azt pedig, hogy az általa megálmodott ideális társadalomban, a kommunizmusban milyen lesz a népszaporulat, gondosan megkerülte. Ha Marxnak eszébe jutott volna, hogy az egyenlőségen alapuló társadalmakban hogyan alakulna a várható életkor és a gyermekvállalás, vagy öngyilkos lett volna, vagy felhagyott volna a politikával. Ha korunkban él, azt láthatta volna, hogy csak azok a társadalmak lettek gazdagok és osztálynélküliek, amelyekben megszűnt a túlnépesedési nyomás. Ezzel szemben, minden olyan társadalom, ahol felgyorsulhatott a népszaporulat, egyre jobban lemarad. Ugyanakkor a tőke szerepe, a jövedelmek és a vagyonok differenciálódása nem csökkent.

Az elmúlt negyed század legnagyobb, és leginkább tanulságos társadalmi eseménye a kínai reform.

Azt már az ötvenes években tudtam, hogy eleve versenyképtelen az a társadalom, amelyiknek a lakossága néhány ezreléknél gyorsabban szaporodik, tehát a kínai reform elengedhetetlen részének tekintettem a gyermekvállalás korlátozását, azt ugyan nem tudtam elképzelni, hogy meg lehet valósítani. Pedig nélküle szó sem lehetett volna a kínai csodáról, mert évente 25-30 millióval nőt volna a lakosság száma, aminek felnevelése és vagyonnal való ellátása felemésztette a világtörténelem legmagasabb felhalmozási rátáját is. Ha ma Kína lakosainak a száma félmilliárddal nagyobb volna, Kínában az egy lakosra jutó jövedelem szinten tartása is csoda lenne. Vagyis az egy főre jutó mutatókban és urbanizációban Indiával azonos szinten állna Kína, és szó sem lehetne arról, hogy a század közepére az Egyesült Államok színvonalán lévő szuperhatalom legyen. Ezt figyelmen kívül hagyják a társadalomtudósok és a politikusok, azt hajtogatják, hogy munkaerőhiány lesz a kevés születés következtében. Azt elfelejtik, hogy mi lett volna akkor, ha nem korlátozzák a gyermekvállalást.

Az egységesen minden család számára egyetlen gyermek engedélyezése kicsit keményebb volt, lehet, hogy a 25 év alatt elég lett volna az 500 helyett 400 lakossal csökkenteni a születések számát. De mivel nem tudom, hogyan lehetett volna pontosabban eltalálni a korlátozás nagyságát, e felett nem vitatkoznák.

Még azon sem vitatkozom, ami elveim szerint sokkal eredményesebb lett volna a család jövedelme és a szülők iskolázottsága alapján rangsorolni a gyermekvállalást. A felső tizedbe tartozók számára szabaddá tenné a gyermekvállalást. Az alsó ötödben pedig az egyet is feltételekhez, van lakásuk, mindketten dolgoznak, akkor az egy gyermek jár, ahol szűkebbek a feltételek, hogy emelni a gyermekvállalás korhatárát. kellene kötni. 30 feletti nőknél pedig automatikusan járjon az egy gyermek vállalhatósága. De mivel felmértem, hogy az egységes korlátozás is milyen óriási adminisztrációval járt, elfogadtam, hogy legalább így egységesen elvállalták.

Mit ér az egy gyermek?

Azt közgazdászként természetesnek tartottam, hogy a családok alsó tizedében az egynél több gyermek vállalása eleve óriási teher, és a több esetében ez csak növekszik. Ezért az egy gyermeket is csak feltételek esetében engedélyezném. Többet még a gazdag társadalomban sem engedélyeznék. Nagyon tudatosítanám, hogy a gyermekek szánmának függvényében hogyan csökken az egy családtagra jutó jövedelem és az egy gyermek nevelésére fordítható nevelési idő. Ezt tudva, vallom, hogy a társadalom ötödében az egy gyermek legyen az általános még a gazdag társadalmakban is. A családok gyermekvállalási és nevelési potenciálját tudatosítani kellene.

Ezzel szemben a fejlett társadalmakban a társadalom felső ötödében, ahol az anyák diplomásak, a termelékenységi mutató 1.5 alatt van. Ezzel szemben az alsó ötödben meghaladja a 3-at. Ennek a fordítottja esetében a következő nemzedék értéke legalább kétszer akkora lenne, mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra mellett.

Mindezeket tudva, mégis meglepetéssel olvastam a kínai egygyermekes rendszerben az oktatási rendszer javulását. Az 1990 előtt évente 2-3 százalékkal szaporodó Kínában az ENSZ oktatási rendszert mérő skáláján a jövedelmi szintjénél jobb, de viszonylag közepes helyen volt. A legutóbbi felmérésen pedig az első ötben szerepel. A tíz legjobb középiskolából négy kínai. Vagyis az egyetlen gyerekek iskolai eredménye lényegesen jobb, mint korábban a 3-4 gyerekes családoké.

Elkezdtem kalkulálni, ha az egyetlen gyermekek társadalmi értéke eléri az átlag háromszorosát, akkor Kínában a fele annyi egyetlen gyermekből álló generáció még egyszer értékesebb lesz, mint a korábban jellemző sokkal népesebb generáció.

Tehát Kínában ugyan kevesebb létszámú, de értékesebb generáció került ki. Végre találtam objektív bizonyítékot arra, hogy a jelenkorban értelmetlen darabban számolni a demográfusoknak. Ennél is tovább megyek, a közgazdászok rendszeresen mérik a nyugdíjasoknak a dolgozókhoz viszonyított arányát. Ez a mutató az 1990-es reform hatására romlik. De mivel értékesebb, nagyobb keresetű és több járadékot fizető lesz a következő korosztály, a nyugdíjasok eltartása kisebb terhet fog jelenteni.

A Kínát bírálók, illetve érte aggódók gondoljanak arra, mi lenne, ha ma 500 millióval többen lennének a kínaiak. Becslésem szerint fele lenne az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, lényegesen kisebb az egy lakos társadalmi értéke, tudásvagyona. Ez a Kína úgy élne tovább, mint Mao korában, erőszakos és agresszív lenne. Minden túlnépesedő társadalom agresszív, a veszteségekkel nem számoló. Ezek agressziója csak azért nem veszélyes, mert egyre elmaradottabbak és szegényebbek lesznek.

Ha valaki Kína 25 évéről mérleget készít, meggyőződhet arról, hogy az 1990-es reform az emberiség történelmének legnagyobb, a politika által kivitelezett csodája volt. Többek között bizonysága annak is, hogy az egy gyermek nevelése mennyivel hatékonyabb, mint a többé. Az utókor a jelenkor legnagyobb tragédiájának azt fogja tartani, hogy sokkal többen akartunk megélni a földünkön, mint amennyi optimális lett volna. Nem minél több emberre, hanem minél jobbakra van szükségünk.

Summary
Article Name
Az egy gyermekes család
Description
Az egy gyermekes család
Author
mozaikcsalad.hu
Copy Protected by Tech Tips's CopyProtect Wordpress Blogs.