dec 072016
 

Kopátsy Sándor                 PD                   2016 12 01

 

Az egy gyerekes család előnye

A kevesebb gyermek nevelése eredményesebb

Soha nem gondoltam, hogy ilyen címen írom le elképzelésemet. Az 1990-es kínai reform elengedhetetlen része volt talán a legnehezebben megoldható feladat, az egyetlen gyermek vállalásának kikényszerítése. Azt azonnal felismertem, hogy a kínai gazdaság piacosítása önmagában nem hozhatott volna olyan csodálatos eredményt, mint amit negyed század óta csak csodálhatunk. A 2-3 százalékkal szaporodó lakosság esetén a piacos gazdaság sem hozhat eredményt. Erre az 50-es években elindított mechanizmus reformok estében nem kellett figyelnünk, mert eleve alacsony volt a gyermekvállalás.

A termelésből megélés óta, mintegy hatezer éven keresztül, minden társadalom azért szenvedett, mert a túlnépesedést nyomását féken kellett tartani. Kiderült, hogy fajunk szaporodási képessége a 25 év körüli várható életkorral van összhangban. Márpedig mind a szántóföldi növénytermelés, mint a pásztorkodó állattatás olyan mértékben javította az életfeltételeket, hogy a várható életkor növekedni kezdett. Az egész százalékok mértékére nőtt meg a népszaporulat. A technikai fejlődés azonban évente 1-2 ezreléknél gyorsabb népességnövekedést nem volt képes elviselni, mivel csak ennyivel volt növelhető az élettereink eltartó képességét. A várható életkor növekedése a potenciális népszaporulat azonban egész százalékos lakosság növekedést eredményezett volna. Ezt a potenciális népszaporulatot kellett a társadalmak felépítményének tizedére csökkenteni. Ez volt minden osztálytársadalom elsődleges társadalmi feladatot, azonban máig sem ismerte fel a társadalomtudomány. A túlnépesedés féken tartását azonban ösztönösen megvalósította minden osztálytársadalom azzal, hogy növelte a halálozásokozást és üldözte a fejlett agyunk tudásvágyát. Tette ezt annak ellenére, hogy a társadalom lelkiismerete tiltakozott ellene.

A történelmünk nem is ismer olyan időszakot, amiben a társadalom tűrte a spontán népszaporulatot. Minden társadalom fokozta a halálokozást, és üldözte a tudásvágyat.

Egyedül a kapáskultúráknál megrekedt maya társadalom történelmében érzem az emberáldozat, a következetes emberölés számottevő szerepét. Az egymás közti harcok emberölése azonban minden osztálytársadalomban szinte féktelen volt. A mayák nem ismerték a legyőzötteknek rabszolgákká tevését. Pedig a munkaerő felesleget ez a kultúra is piramisépítkezésekkel kötötte le. A közmunka minden társadalomban, már a kőkor végén általános jellemző volt. A közmunkák általános szerepének okát a történészek sem kereték. Pedig egyértelmű, hogy ezek célja az értéktermelésben felesleges munkaerő foglalkoztatása volt. Ennek ellenére nyomát sem találtam annak, hogy az osztálytársadalmakban a munkaerőnek nem a társadalmi feladtok érdekében történő foglalkoztatása milyen jelentős volt.

A népszaporulat megfékezése ellen a kézenfekvő megoldás a születéskorlátozás lett volna, ennek ellenére egyetlen társadalom sem alkalmazta általános szinten. Spártában volt jellemző az újszülöttek egy éhszakára kitevése a szilára. Ez szelekció volt, de nem találtam a nyomát annak, hogy ez jelentős halálozásokozást jelentett volna.

Viszont lelkes hirdetője lettem a nyugat-európai kiscsaládos jobbágytársadalom születéskorlátozó szerepének. Ez a társadalom a gyermekvállalást egyházi házassághoz, a házasságot pedig jobbágytelekkel rendelkezéshez kötötte. Ezzel a gyermeket vállalható családok száma legfeljebb ezrelékekkel nőhetett, mivel ekkora volt a jobbágytelkek számának a növekedése. Ennek lett a következménye, hogy a házasságot kötők kora a 20-a évek végére tolódott. Vagyis az első 2-3 szülés kimaradt, szemben minden más, nagycsaládos kultúrával, amikben a szülések a nemi érettséggel kezdődtek. A kiscsaládos jobbágyrendszer előnye volt, hogy az értéktermelők és a gyermeknevelők azonosak voltak. Ezért lett a kiscsalád racionálisabb életvitelt, puritanizmus alakító.

A nyugat-európai középkornak egy másik, más kultúrákban is alkalmazott születéskorlátozása is jelen volt. Akiknek a családalapításra nem volt esélyük, papnak, szerzetesnek, apácának, zsoldosnak mentek, ami tiltotta, illetve lehetetlenné tette a házasságot és a gyermeknevelést.

A kiscsaládos rendszert aztán az ipari forradalom egyre általánosabbá tette minden kultúrában.

Máig botránkozom azon, hogy a családforma jelentőségét szinte meg sem említik a társadalomtudományok.

Mivel a szexuális ösztön nem nyomható el, a fogamzásgátlás megoldásáig a születésszabályozás megoldhatatlan probléma maradt. Ahogyan a tudomány megoldásokat talált a fogamzásmentes szexuális életre, az emberiség fejlett, gazdag és iskolázott ötöde gyorsan élt a fogamzásgátlók alkalmazásával, és nagyon gyorsan lecsökkent a gyermekvállalás az újratermelés szintjére, illetve még az alá is. Ma már minden fejlett társadalomban a gyermekvállalás csak azért maradt az újratermelés szintjéhez közeli, mert a társadalom anyagi támogatást biztosít a gyermekek után.

1990-ig, a kínai reformig, az emberiség mintegy négyötöde nagyságrenddel gyorsabban szaporodott, mint amennyit a társadalom érdeke megengedett. Ezzel az emberiség demográfiai tekintetben kettészakad. A már gazdag és iskolázott egyötödében, ugyan kontraszelekcióval, de stabilizálódott a lakosság száma. Az emberiség nagyobb, szegényebb négyötöde azonban elkezdett elviselhetetlenül túlnépesedni. Százalékban ugyan lassul, de az éves létszámnövekedés nagysága viszonylag stabil, évi 70 millió maradt. Az ellenpólust a Szahara alatti Afrikába jelenti, ahol száz év alatt hússzorosra nőtt a lakosság száma.

A túlnépesedő társadalmak azonban egyre jobban lemaradnak. Száz év alatt az emberiség legfejlettebb ötöde és a legszegényebb négyötöde közti arány száz év alatt a tízszeresére nőtt. Ma a lemaradó világban élők harmada, mintegy kétmilliárd olyan szegény, hogy számukra a fejlett Nyugton a munkanélküli segélyen élés is elérhetetlen állom lett. A fejlettek azonban ezek egyetlen százalékát sem képesek befogadni. Most éppen ezt éli meg a fejlett Nyugat.

Ezzel jutottam el a mondanivalómig.

A túlnépesedő társadalmakban olyan családtámogatásra volna szükség, hogy a legmagasabb családi pótlékot az egygyermekes családok kapnák. A harmadik gyerek után már csökkenne az egy gyermekre jutó támogatás. Ez ugyan nem lenne elég az újratermelési szintre csökkenéshez, de csökkenést jelentene, és ráadásul megszűnne a minőségi kontraszelekció.

A kínai tapasztaltok hívták fel a figyelmemet arra, hogy az egyetlen gyermek nevelése minőség javulást jelent. Ez annál inkább érvényesülne, minél szegényebb a társadalom. Kínában már 20 ezer dollár az egy lakosra jutó jövedelem, de még itt is, óriási minőségi javulást jelentett az oktatásban, hogy a családok az egyetlen gyermeküket minél jobban akarják és tudják iskoláztatni. A magyar életszínvonal is alacsony ahhoz, hogy az átlagos család két gyermeket tudjon diplomás szintig taníttatni. Az 50 ezer dollár/fő az a szint, ami kettőnél is több gyermek diplomás nevelését fedezni képes. Ilyen jövedelme az elmaradt világban a lakosság 1-2 százalékának lehet. Márpedig a jelenkorban a következő generációnak már nem a létszámban, hanem a minőségben van hiány.

A kínai példa nem követhető.

Kínában a gyermekvállalás korlátozásának megvoltak a kulturális és politikai előfeltételei.

A több ezer éves mandarin rendszer természetessé tette, hogy a hatalomhoz, jövedelemhez jutás és a további előrelépés feltétele az jó iskolai eredmény, majd a jó feladatteljesítés volt. Ezért a szülők gyermekük érvényesülésének a kulcsa az iskolaválasztás és ott a jó szereplés volt. Ezért a szülők igyekeztek az iskolai eredmény érdekében munkálkodni, otthon az iskolai feladtok teljesítményében segédkezni. Amerikai forrásból tudom, hogy a távol-keleti szülők áldoznak a legtöbb időt és pénzt a gyermekeik minél jobb iskolai eredményei érdekében. A gyermekeiket az iskolai feladtok megoldásában segítik, a számukra magántanítót fogadnak. Ezek közti is a dél-koreaiak állnak az élen.

A szülők és az iskola közti kapcsolat minősége Magyarországon is a szülők kultúrájától és iskolázottságától függ. A cigánygyerekek szülei és a pedagógusok ritkán találkoznak. Elég volna megnézni, hogy az ENSZ-ek az oktatás eredményét minősítő PISA felméréseinek rangsorában hogyan állnak a különböző kultúrák. Magasan vezetnek a távol-keletik, és mögöttük a Nyugat puritán népei, elsősorban a skandináv népek következnek.

Eddig azt természetesnek vettem, hogy a diplomás anyák gyermekeik oktatásával többet törődnek. Ebben az is szerepet játszik, hogy magasabb a jövedelmük. Ezt azonban csak később vettem tudomásul, hogy a diplomás anyák kevesebb gyermeket nevelnek. Nem találtam olyan országot, ahol a diplomás anyák átlagos gyermekvállalása meghaladta volna az 1.5-t. Vagyis a többségük egyetlen gyermeket nevel. Ezért számukra több idő és pénz jut az iskolai eredmények szolgálatára.

Az egyetlen gyermek nevelésének előnye azonban csak akkor volna bizonyítható, ha készültek volna ilyen felmérések. Meggyőződésem szerint, az egyetlen gyermek jobb minőségű nevelést jelent. Ezért is lesz Kína következő nemzedéke különösen értékes. Még nem jutott senkinek az eszébe, hogy milyen társadalmi előny származik abból, ha a családok kevesebb gyermeket nevelnek. Azon én is botránkoztam, hogy Kínában az egyetlen gyermek vállalhatósága nemcsak nem biztosítja a létszám tartását, de szelekciót sem jelent. Ezért jobban megfelelt volna, ha a magasabb jövedelmű és iskolázottabb családokban megengedték volna az egynél több gyermek vállalását. De megértem, hogy még több társadalmi feszültséget okozott volna a megkülönböztetés.

A kínai gyermekvállalás csökkentése két okból volt kivitelezhető. Egyrészt az élet minden területére kiterjedő diktatúra nélkül ez a korlátozás el sem képzelhető. Másrészt csak a puritán erkölcsű népek fegyelmezettsége is elengedhetetlen. Még két ország, Vietnám és Észak-Korea lakossága puritán. Vietnám a háborúban akkora emberveszteséget szenvedett, hogy nem marad magas a túlnépesedési nyomás. Észak-Koreában pedig az esze vesztett fegyverkezés olyan nyomort és olyan magas halálozást okoz, aminek következtében nincs túlnépesedés. Rajtuk kívül nincs másik jelentős ország, ahol a lakosság elég puritán ahhoz, korlátozni lehet a gyermekvállalást.

India az a másik puritán ország, ahol az emberiség ötöde él, és elsődleges faladat volna a népszaporulat drasztikus csökkentése, de ott nincsen és nem is lehet olyan központi hatalom, ami ezt képes lenne kikényszeríteni. India azért is lemaradó ország mert a kultúrája nem puritán, de a felépítménye, de ezt a politikai demokrácia is lehetetlenné teszi. A Nyugat liberális politikusai és társadalomtudósai sem látják be, hogy India legnagyobb hátránya, hogy ezt a demokratikus politikai felépítménye eleve lehetetlenné teszi.

Latin-Amerika országai ugyan nem túlnépesedettek, de túlszaporodók. Tudomásul kellene venni, hogy az alul népesedett ország számára ugyan előnyös a lakosság növekedése, de ennek 1-2 ezreléknél nagyobb sebessége ekkor is elviselhetetlen. Ehhez járul, hogy a mediterrán lakossága eleve versenyképtelen a puritán népekkel szemben. Ráadásul a fekete és az indián etnikum eleve visszahúzó társadalmi erő. Márpedig a lakosságuk évente 1-2 százalékkal szaporodik. Ezek a népek akkor sem lennének versenyképesek a puritánokkal, ha nem nőne a lakosságuk száma. Ezt látjuk Európában, ahol a mediterrán népek ugyan nem túlnépesedők, a puritánokhoz képest mégis egyre jobban lemaradnak.

A latin-amerikai országok felépítménye a demokrácia és a diktatúra között cserélődik. Az egyik kudarcát a másik váltja, aztán ismétlődik a csere.

Most Fidel Castro halála alkalom arra, hogy megállapítsuk, a bolsevik diktatúra is lemaradásra van ítélve, de a teljesítménye nem a latin-amerikai népekkel szemben, hanem a puritánok demokráciáival szemben bizonyult versenyképtelennek. Kubában a bolsevik rendszer nem azért bukott meg, mert bolsevik volt, hanem azért, mert a latin-amerikai népek eleve versenyképtelenek. Ott is az történt meg, ami Kelet-Európában. A Szovjetunió nem azét esett szét, mert a bolsevik marxizmusa a kulturális környezetében versenyképtelen volt, hanem azért, mert a népei kultúrája versenyképtelen. Nincs olyan társadalmi felépítmény, amelyikkel a Szovjetunió népi a puritán nyugat-európai népekkel versenyképesek lehetnének.

Az Európai Unió hatalmasainak azt kellene tudomásul venni, hogy nincs olyan rendszer, olyan társadalmi felépítmény, ami a puritán nyugati népekkel versenyképes lehetne a mediterrán és kelet-európai népek számára. Aki ezt szem előtt tarja, megértheti a jelenkor történelmét, aki pedig figyelmen kívül hagyja, nem érthet meg semmit.

Ezért kellene tudomásul venni, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan feltételeket támaszt a különböző kultúrákkal szemben, aminek csak a puritán népek tudnak minden más kultúránál jobban megfelelni. Ez a század közepére azt fogja jelenteni, hogy a puritán népek mind az átlaghoz képest még a jelenleginél is gazdagabbak lesznek. Az emberiség nagyobb fele pedig egyre jobban lemarad. A lemaradók tizede azért marad le kevésbé, mert vagy lassan szaporodik. A nagy többsége pedig azért marad le egyre jobban, mert elviselhetetlen mértékben szaporodik.

A 20. század nagy történelmi eseménye, hogy a puritán népek, élve a tudományos és technikai forradalom követelményeivel, nagyon gazdagodnak, és nem szaporodnak. Puritán és nem túlnépesedő népek csak Nyugaton és a Távol-Keleten élnek.

Európában az elmúlt száz évben a puritánok, vagyis az angolszászok, a germánok és a skandinávok egyre gazdagabbak lettek. A mediterrán és az ortodox keresztény népek túlnépesedése ugyan leállt, de ennek ellenére egyre kevésbé versenyképesek lettek. Ezek is azt bizonyítják, hogy nem elég a túlnépesedés megállítása, elengedhetetlen feltétel a lakosság puritán viselkedése is.

Az emberiség nagyobb fele, Dél-Ázsia, a Közel-Kelet és a Szahara alatti Afrika lakossága azonban elviselhetetlen mértékben szaporodik. Ezek lemaradásának megállítására nem ismerek a receptet. De nemcsak én nem ismerek, de a nyomát sem találtam annak, hogy valaki keresné. Az vigasztal, hogy hatezer éven keresztül minden társadalom túlnépesedett, és ösztönösen is megtalálták az ellene való védekezés receptjét. Minden túlnépesedő társadalom következetesen használta a halálokozást és a tudásvágy üldözését, annak ellenére, hogy a szükségességét felismerte volna.

Ebbe az írásba azért kezdtem, mert felvetődött bennem az egy gyermeket vállaló családok megkülönböztetett társadalmi támogatása. Azzal tisztában vagyok, hogy a túlnépesedést csak a puritán lakosságú társadalmak is tudják erőszakkal megfékezni. A társadalom érdekénél is kevesebb gyermekvállalást csak az állami támogatása képes biztosítani. Nincs más eszköz, mint a gyermek vállalás anyagi és erkölcsi támogatása. A jelenlegi gyermekvállalási támogatást viszont kártékonynak tartom, mert minőségi kontraszelekciót okoz. A társadalmaknak nem minél több születés, hanem a minél hatékonyabb felnevelés az érdeke. Ez éppen úgy igaz a fejlett, mint az elmaradt társadalmakra. Nem ismerek olyan fejlett társadalmat, amiben a gyermekvállalás nagysága nem fordított arányban hat a társadalom érdekével. A vállalt gyermekek aránya fordítottan arányos a szülők, mindenekelőtt az anyák iskolázottságával és jövedelmével. Márpedig ennek az ellenkezője a társadalom érdeke. A következő generáció értéke ugyanis elsősorban attól függ, milyen jó volt a születések mögötti társadalmi háttér.

Sok évtizedes vágyam az olyan felmérés, ami megmutatná, hogy milyen szülők esetén, milyen a gyermekek felnevelési esélye. Kétségem ugyan nincsen, de bizonyítani nem tudom, hogy minél magasabb az egy családtagra jutó jövedelem és a szülők, mindenekelőtt az anyák iskolázottsága, annál jobbak a felnevelési eredmények.

A túlnépesedő társadalmakban az az érdek, hogy az egy gyermekre jutó legnagyobb családi pótlékot az egy gyermekes családok kapnák. A második gyermek után csak azoknak a családoknak fizetnének többet, amelyeknek a jövedelme meghaladja az országos átlagot. A három után már csak az átlagjövedelem kétharmadánál nagyobb jövedelmű és iskolázottságnál magasabb családnak járna többlet. A felső tizednél nem is lenne korlátozás, hiszen azok jövedelme több gyermek nevelésére is elég. A népességvesztő társadalmakban két gyermektől kezdve ugyanaz a rendszer működne, amit a túlnépesedőknél említettem.

A nyugdíjrendszer pedig nem a gyermekszám, hanem a gyerekek megszerzett iskolázottsága alapján történne, ahogyan ezt más alkalmakkor leírtam.

Copy Protected by Tech Tips's CopyProtect Wordpress Blogs.