Népesedés a nemzet betegségének kórképe

Kopátsy Sándor PO 2013-12-19

Népesedés
a nemzet betegségének kórképe

A decemberi számban örömmel olvastam Krómer Istvánnak a gyermekvállalásról írt tanulmányát.
1 fejezet első bekezdését örömmel írom le újra.
„Ne féljünk tehát kimondani a riasztó demográfiai összesített adatok mögött még riasztóbb valóság húzódik meg. Nemcsak kevés a gyerek, de azon kevés is számottevő és egyre nagyobb része olyan családokban születik, melyek nincsenek kellően felvértezve a XXI. században a boldoguláshoz szükséges eszközökkel Merjük ezt kimondani, még akkor is, ha e jelenség puszta számbavételét is politikai tabusítás teszi szinte lehetetlenné. Ha nem szabad szociológiai vizsgálni egy nem lényegtelen jelenséget – a tudomány szabadságáról szóló közhelyek értelmében vicces helyzet lenne, ha nem volna egyszersmind tragikus – akkor kénytelenek vagyunk a szemünknek hinni. Nem olyan egzakt módszer, mint a tudományos statisztika, érdemes is módszertanilag kételkedni abban, amit látunk, de a fejünket homokba dugni még kevésbé volna tudományos.”
Ezt én már tucatnyi alkalommal írtam le más formában.
Ha a felnevelésre leginkább alkalmas harmadban születne annyi gyermek, mint a legkevésbé alkalmasban, és fordítva, akkor Magyarország ötven év múlva háromszor gazdagabb lenne, mint ami a jelenlegi születési struktúrától várható.
Vagyis nem az a baj, hogy kevesen születnek, hanem hogy aránylag kevesen jó, és sokan reménytelen családokban.
Állításom csak azért tűnik merésznek, mert nem tudom adatokkal bizonyítani. Hitem szerint, ennél is rosszabb lenne a tudományosan feltárt helyzet. Tudományos bizonyításként elég volna, ha statisztikailag felmérnénk, a szülők jövedelmétől és iskolázottságától milyen mértékben függ a felnevelés hatékonysága.
Az ilyen felérésből kiderülne, hogy Magyarországon a családok felső szintjében született gyerekek skandináv szintre emelkednek, az alsó ötöd pedig a minimál béren történő foglalkoztathatóság szintjét sem éri el. Félek, hogy ezeknek negatív értékük lesz.
Szörnyűségeket írok, de félek, hogy ennél is szomorúbb eredményre jutna a tudomány. Oka van tehát, hogy nyerhet bármelyik párt, nem lesz bátorsága szembenézni a valósággal.
De a gyermekvállalás mögötti családi feltételeket egyetlen országban nem mérik, és mert nem találtam nemzetközi adatot sem. Kína az egyetlen, ahol a drasztikusan korlátozott gyermekvállaláson azzal lazítanak, hogy a diplomásoknak már engedélyezik a második gyereket is. Arról is csak pletykákból értesültem, hogy Izraelben foglalkoznak az iskolázatlan családok gyermekvállalásának korlátozásával.
Nálunk még az átlagosnál is reménytelenebb a helyzet. A rendszerváltásra olyan büszkék vagyunk, hogy szó sem lehet arról, hogy elismerjük, a gyermekvállalás katasztrofális romlásáért a rendszerváltás a fő felelős. A privatizáció zászlaja alatt felszámoltunk kétmillió olyan munkahelyet, amit máig nem tudtunk, de jórészüket talán soha nem tudjuk foglalkoztatni.
Most is a pártok azon vitatkoznak, hogy kinek a hibája az oktatás eredményének romlása. Senki sem meri megmondani, hogy az olyan gyerekeket, akinek a szülei mindig munkanélküliek voltak, csak segélyből élnek, semmilyen iskolarendszer nem képes eredményesen oktatni.
Tegnap hallom a rádióban, hogy csökkent az igazolatlan hiányzások óraszáma. Aki azt hiszi, hogy a tartós munkanélküliek gyerekei sikeresek lesznek, ha kevesebbet hiányoznak, pedagógus aligha lehet, legfeljebb politikus.
Röviden írok, mert semmi reményem nincs az eredményben.

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top
Copy Protected by Tech Tips's CopyProtect Wordpress Blogs.