Kopátsy Sándor EG 2014-04-03
A legfőbb érték az ember
Sokszor a frázisok mögött is van igazság. A bolsevik rendszer egyik sokat hangoztatott frázisa volt: a legfőbb érték az ember.
Nekem nem volt sok ismeretem az orosz, illetve a nagycsaládos pravoszláv kultúráról, de az egyértelmű volt, hogy Európában ott volt és van az embernek a legkisebb értéke.
A nagyon egyoldalú hadijelentésekből is leszűrhettem, hogy ha nyernek, ha veszítenek, legalább ötször akkora az emberveszteségük, mint a németeknek. Ezért is értettem meg az erélyi költő Tompa László egyik versének sorát: „Ott embermilliók hullnak, ha kaszál a halál.”
Azt csak jóval később ismertem fel, hogy a nyugati közgazdaságtudomány ugyan nem használt ilyen frázisokat, de a munkaerőről, mint termelési tényezőről nem vesz tudomást. A munkaerő újratermelését nem tekintette az elfogyasztott érték újratermelésnek, a gyarapítását vagyon felhalmozásnak.
A közgazdaságtan annyira a tőkések osztálytársadalmának tudománya maradt, hogy az emberi vagyont, az értéktermelő munkaerőt nem tekintette termelési tényezőnek. Ebben az sem zavarta, hogy a tudományos és technikai forradalom hatására a legfejlettebb társadalmakról elismeri, hogy azokban a szellemi vagyon, vagyis a tudással felvértezett munkaerő lett a társadalom motorja, a bővítésének szűk keresztmetszete.
A közgazdaságtan már azzal is értéktelennek tekinti a munkaerőt, hogy a társadalmak teljesítményét nem egy lakosra, hanem az államra vetítve méri. Ezért aztán a klasszikus közgazdaságtan alkalmatlanná vált arra, hogy a jelenkor fejlett társadalmai mozgását feltárja.
Miért volt a közgazdaságtan mégis hasznos tudomány az osztálytársadalmak számára?
Mert minden osztálytársadalomban felesleg volt mind a munkaerőben, mind a tudásban, vagyis az emberi vagyonban. A társadalom szűk keresztmetszete a fizikai tőke volt, tehát elegendő volt annak az alakulására építeni. Ahogyan a levegő, általában a természeti környezet egésze is adottság, annak az értékétől el lehet tekinteni.
De nemcsak a közgazdaságtan, de a demográfia is megelégedett azzal, hogy a munkaerőt darabban számolja. Megtehette, mert minden osztálytársadalomnak sokkal több volt a minőségi munkaerőből, mint amennyit hasznosítani tudott. A demográfusok sem ébredtek a valóságra, hogy a jelenkori fejlett társadalomban kielégíthetetlenül naggyá vált a minőségi munkaerővel szembeni igény, a munkaerő minőségétől függő éréke elképesztő módon differenciálódott. A társadalmak teljesítménye elsősorban a munkaerő minőségétől függővé vált.
Amíg az egyedek fizikai erejében alig van nagyobb szóródás, mint az emlősállatok fajain belül, a csak fizikai munkát igénylő technikák működtetésére szinte minden egészséges ember használható volt. Azonban az olyan fizikai munkák végzésére, amihez már veleszületett képesség, képzettség és erkölcsi megbízhatóság is szükséges, a munkavégzés hatékonysága elsősorban a munkaerő minőségétől függ.
Ez nagyon korán megjelent a művészek és a hivatásos sportolók esetében, akiknek a legjobbjai már az osztálytársadalmakban is nagy társadalmi rangot nyertek. Ezek szelektálása és képzése nagyon korán megjelent. A legjobb sportolókat és művészeket már kezdetben sem lehetett darabra számolni. A jelenkor fejlet technikája már szinte minden szakmában ugyanolyan mértékben differenciálja a munkavégzőket, mint ahogyan ez már sok ezer év óta a hívatásos sportolók és művészek esetében történt.
Jelenleg azonban már minden szakma kiválóságai kiemelt társadalmi és anyagi elismerést élveznek. Nemcsak a legjobb diplomásoknak sokszor akkora a társadalmi értéke, mint az átlagé, de igaz ez minden szakmában és képzettségi szinen. A legjobb fodrász, lakatos, asztalos kisvállalkozóként az átlag sokszorosát keresi, és független minden politikai hovatartozástól.
Minél magasabb egy-egy szakma képzési igénye, azon belül annál nagyobb az értékük differenciáltsága.
A differenciálódás azonban kétirányú, nemcsak a nagyobb érték, de az értéktelenség irányában is. A szakmák mindegyikében a kiemelkedők társadalmi és anyagi elismerése nagyon magas, a leggyengébbek értéke pedig egyre inkább a negatív tartományba nyúlik. A fejlett társadalomban nemcsak az igaz, hogy a legmagasabban képzettek között vannak a legértékesebbek, de az is, hogy abban lehetnek a legnagyobb károkozók is.
Többször kifejtettem, hogy a társadalom tagjainak értékét, nemcsak a munkavégzőkét, három tulajdonságuk, tehetségük, tudásuk és erkölcsük szorzata, szorzata. Ennek a szorzatnak az első két tagja abszolút szám, tehát pozitív, a harmadik, az erkölcsnek az előjele azonban lehet negatív is. Ebből fakadóan a rossz erkölcsű egyének társadalmi értéke negatív.
Ezzel eljutottunk oda, hogy miért nem lehet a társadalom tagjait, mindenek előtt a munkaerőt darabra számolni. Ezt mindennél jobban bizonyítják a társadalmak eredményei. Egyre inkább felerősödik Max Weber felismerése, hogy a tőkés társadalmak hatékonysága elsősorban a lakosságuk erkölcsétől függ. A tudomány és technika forradalma után ez a jelség felerősödött. Az elmúlt száz év során a társadalmi fejlettség rangsorában csak a puritán erkölcsű népek államai kerültek az élre. Ez igazolódott a leggyorsabban fejődők esetében is.
Ez akkor válik még inkább egyértelművé, ha az egy laksora jutó jövedelemből levonjuk a bányajáradékot. Van ugyanis néhány, főleg olajban és földgázban nagyon gazdag ország, amelyikben magas az egy laksora jutó nemzeti jövedelem és vagyon, de kicsi a maguk által termelt érték és nem megfelelő az erkölcs. Elég néhány olajban nagyon gazdag arab, latin-amerikai és kelet-európai országra gondolni. Ezek ugyan gazdagok, de ezért nem a lakosságuk dolgozott meg, hanem járadékként jutottak hozzá. A társadalmuk nemcsak elmaradott, de instabil is. Jövőjükre nincs garancia.
Olyan társadalomtudományra volna szükség, ami a társadalom motorjának erősítésére orientál, a minőségi ember nevelésében jeleskedik. Ez pedig ellentétes azzal, hogy minél többen legyünk. Az emberiség jövőjét semmi sem szolgája jobban, mint az olyan társadalom, ami a lakosság létszámának viszonylagos stabilitása mellett a minőségének javítására koncentrálás.
A lakosság erkölcsének minden javítási módját elődleges társadalmi érdekként kell kezelni.
Milyen módon történhet ez?
1. A következő generáció minőségét mindennél jobban szolgálja a megfelelő családi háttér. Ezért a gyermekvállalás támogatását a nevelés eredményessége arányában progresszíven kellene támogatni. A jelenlegi családtámogatás ezzel szinte mindenütt ellentétes. A család által a gyermeknevelésre fordított összeghez viszonyítva annál nagyobb az állami támogatás, minél eredménytelenebb a nevelés. Ennek is következménye az, hogy minden társadalomban a gyermekvállalás fordítottan arányos a családi háttér minőségével. Vagyis ott születik aránylag több gyermek, ahol a felnevelési feltételek kedvezőtlenek, és fordítva.
Számos alkalommal leírtam, hogy Magyarország felzárkózásának sikeréhez semmi sem járulna hozzá jobban, mintha megfordulna a gyermekvállalás mögötti társadalmi struktúra. Vagyis a családok felső harmada vállalna annyi gyermeket, mint jelenleg az alsó harmad, és fordítva.
2. Az oktatási rendszert a minőségre kell orientálni. Ennek érdekében a tanulócsoportokat folyamatosan úgy kellene módosítani, hogy minél homogénebbek legyenek. Az oktatás hatékonysága ugyanis elsősorban azon múlik, mennyire lehet az oktatást a tanulócsoport képességéhez igazítani. Be kell látni, hogy megoldhatatlan feladat a heterogén csoportok oktatása. Minden képességet más módszerrel, és ütemben kell tanítani.
Magyarországon a művészek és a hivatásos sportolók képzése világszínvonalú, mert gondosan szelektált képességeket oktat. A zeneakadémián senkinek nem jut eszébe, hogy olyanokat is felvegyenek, akiknek nincs zenei képessége. A versenyúszókat is csak azokból karnak képezni, akik erre tehetséget mutatnak. Ezért érthetetlen az a liberális pedagógiai politika, ami a tanulócsoportokat minél heterogénebbeknek akarja erőltetni. Ennél százszor bölcsebbek a szülők, akik a gyermekeiknek minél jobb iskolát keresnek.
Ajánlás.
A társadalmat úgy kell építeni, hogy minél értékesebb embert neveljen. Ezzel szemben a politikai vezetés törekvése továbbra is a minél nagyobb létszám.
