Kopátsy Sándor PO 2014-05-15
Az iskolaválasztás a szülők joga
A napokban már az újságban is lehet olvasni, hogy a lelkiismeretes szülők kénytelenek olyan lakhelybejelentést tenni a gyermekükről, amilyen iskolába akarják járatni. Nekem ez elég jelzés volna arra, hogy az oktatás illetékeseit le kell cserélni.
Mivel a gyermeket nem az oktatási miniszter, hanem a szülők vállalták, az eredményes felnevelésükért a legnagyobb terhet viselik. Ennél is fontosabb az oktatás eredményessége. Mániám, hogy a közoktatásban is az a módszer volna eredményesebb, amit a művészek és a hívatásos sportolók oktatásában alkalmazunk. Ebben a két oktatásban a felvételről az iskola, helyesebben a tanárok döntenek. Csak azt veszik fel, akiben látják az alkalmasságot. De felvételre is csak az jelentkezik, akit a szülei odavisznek. De ők hiába viszik oda, a döntés az iskola felvételi bizottságában születik. Azt, hogy kiből lehet hegedűművész, vagy világhírű úszó, nem a minisztérium szabja meg, hanem a szakértői testület. Ez a két oktatás első feladata, hogy már a felvételnél megállapítsa az alkalmasságot, és aztán mindenkit arra képeznek, amiben tehetséges.
Ebben a két oktatási módban a világszínvonal közelében vagyunk. Ezzel szemben a közoktatás színvonala meredeken süllyed. Annyira, hogy már a szülők kénytelenek kijátszani a beiskolázási előírásokat. Ott keresik a lakás bejelentkezés lehetőségét, ahol annak alapján abba az iskolába iratkozhat, amelyiket jónak tart.
Erről jutott eszembe, amit harminc éve az Egyesült Államokban egy ingatlanügynöktől tanultam. Szerinte a gyerekes szülők a házvásárláskor fő szempontnak tartják, hol van jó iskola. Pedig ott nem lakóhelyhez kötik az iskolát, de a közelség is sokat számít. Egy jó iskola felveri a térségében az ingatlanok árát.
Néhány éve egy lelkileg fogadott unokám, az Egyesült Államokban vándorolt, és néhány hete kapom az örömhírt, hogy a már iskolás gyermekükkel egy jó iskola közelébe költöztek. A kisebb, de nem kicsi lakás bére ugyan közel duplája, de a jó iskola megéri. Tehát az oktatásunk gyenge szereplésért nem a szülők hozzáállása, hanem az oktatási rendszerünk a hibás.
A kelet-ázsiai oktatási rendszer fölénye azon múlik, hogy ott a közoktatásban is az elsődleges feladat, hogy képesség szempontjából minél homogénebbek legyenek a tanulócsoportok. A mi oktatási rendszerünk azonban az ellenkező irányt erőlteti. Minden tanulócsoport legyen olyan heterogén, mint az iskola körzetében lakók. Ez ugyan arra jó, hogy a gyerekek korán felismerjék, hogy az ország társadalma bizony nagyon vegyes erkölcs és képesség tekintetében, de a pedagógus a heterogén képességű diákcsoport számára képételen optimális módszerrel, és tempóval oktatni. Vagy a legértékesebbekre, vagy a leggyengébbekre, vagy egyikre sem alkalmas módszerre kényszerül.
Ha a népem jövője aggódom, csak az vigasztal, hogy legalább a szülőkre lehet támaszkodni. Ez a kisebbik baj, a nagyobb az volna, ha a szülők törődnének kevesebbet a gyerekeik jövőjével, és azok sorsa az oktatáspolitikusokra lenne bízva.
