Azt pedig a finnektől tanultam meg, hogy az újszülöttek méretei is minden történésznél jobban mérik a társadalom minőségét. Finnországban ugyanis a szovjet-finn háború óta mérik, és életük végéig nyomon követeik az újszülöttek adatait. Már nyugdíjas voltam, amikor szakmai vihart aratott az ötven éve tartó felmérés eredménye. Kiderült, hogy a legjobban kihordott csecsemők felső tizedéből az átlagosnál lényegesen jobb, jobban iskolázott, jobban kereső állampolgár lett. Bebizonyosodott, hogy mint minden élőlénynek, az ember sorsa alakulására is a fejlődési szakaszának korai ideje a legfontosabb. Az embernek is a magzati kor, és az első tíz év hatásai a legerősebbek. Szinte azt mondhatjuk, hogy a következő nemzedék értéke leginkább a magzati korban dől el.
Az óta, érthető módon, izgatott minden olyan esemény, ami korai életkorban dől el.
Saját kezdeményezésemre, egy kismama, a három hónapos gyerekét elvitte úszómesterhez. Az is tudta, hogy néhány hónapig a születés után, a gyerekek víz biztosak. Még őrzik a magzatvízben töltött tapasztalatokat. Ez a kislány, már tizenéves, és csodájára járnak, hogyan viselkedik a vízben.
Diákkoromban árulta el a tornatanárom, hogy az egyensúlyérzés, a tériszony, a labdaérzék, a tapintás is csak az első években fejleszthető ki. Méghozzá nagyon gyorsan, egyik másik néhány óra alatt.
Mániákus pedagógusként pedig arra esküszök, hogy minden képesség annál sikeresebben kifejleszthető, minél korábban kezdik. Ezért vagyok a művészeteket és a hívatásos sportolókat képző iskolarendszer híve. A minél korábban kialakított képesség-homogén tanulócsoportok hatékonyságában hiszek. Ezt a pedagógusok ugyanúgy ellenzik, mint a történészek a testmagassággal való mérést.
