Kopátsy Sándor                  ES                  2015 11 27

A gyermekvállalás megoldása.

Sokszor leírtam.

„Ha a családok felső jövedelmi és iskolázottsági harmadában annyi gyermek születne, mint az alsó harmadában, de ott csak annyi, mint jelenleg a felső harmadban, akkor 50 év múlva az egy laksora jutó jövedelem két-háromszor magasabb lenne, mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra fenntartása esetén.”

Vagyis az ország távlati jövője elsősorban nem a politikai vezetés minőségétől, hanem a gyermekvállalás mögötti családi hátterétől függ. Ennek ellenére szinte mindenütt a gyermekvállalás társadalmi támogatása kontraszelekcióra ösztönöz. Minél kisebb a család jövedelme és az alacsonyabb a szülők iskolázottsága, annál magasabb a gyermekvállalás és fordítva.

Mivel a társadalom igénye egyre kevésbé a vállalt gyermekek nagyobb számát, hanem azok egyre inkább a jobb minőségét követeli, olyan gyermekvállalási támogatásra van szükség, ami nem annyira a minél több, hanem a minél jobb felnevelésre ösztönöz.

Ezt csak az olyan támogatás biztosítja, amiben az ellátás nagysága nem a számuktól, hanem a felnevelésük minőségétől függ. Az alapvetően a gyermekszámtól függő családi pótlék eleve a kontraszelekcióra ösztönöz. Az ilyen ösztönzés súlya annál nagyobb, minél kisebb a családi jövedelem. A legnagyobb súlya ott van, ahol a szülők munkanélküliek, vagyis a jövedelmük csupán a segély. Ennek következménye, hogy minél kisebb jövedelmű a család, annál nagyobb érdeke a sok gyermek után járó családi pótlék. Ez azért okoz katasztrófát, mert a gyermekvállalás a felnevelés várható eredményével fordítottan arányos.

Ezzel szemben a társadalom érdeke egyre kevésbé a vállalt gyerekek számától, hanem a felnevelésük minőségétől függ. Vagyis a társadalmi érdek azt diktálja, hogy egyetlen diplomás gyerek felnevelése után nagyobb ellátás járjon, mint hat szakképzetlen felnevelése után.

A családi pótlékos megoldás alapvető hibája, hogy a gyermeknevelését előre jutalmaz. Ez azt jelentené, mintha a munkabérek nem a teljesítmény után, hanem az elvárható teljesítménnyel fordítottan arányosak lennének. Ráadásul a családi pótlék a szülők jövedelméhez viszonyítva annál nagyobb, minél kisebb a várható eredmény. Erre vonatkozóan magyar adataim nincsenek, de általános nemzetközi tapasztalat, hogy a gyermeknevelés eredménye szoros összefüggésben van a szülők jövedelmével és iskolázottságával. A gyerekek várható társadalmi éréke, ritka kivételtől eltekintve, vagy a szülők tizedével, vagy a szomszédos tizeddel egyezik meg. Vagyis az olyan családban felnövő gyermekek, akiknek a szülei a felső kilencedig tizedbe tartoznak, nagy valószínűséggel a felső három tized egyikében maradnak.

A társadalmi kontraszelekciós újratermelést csak azzal lehet kiküszöbölni, ha az öregkori ellátás, a nyugdíj nem a jövedelemmel, hanem a felnevelés értékével arányos.

Ez látszólag egészen más arányú öregkori ellátást jelent, mint a jelenlegi nyugdíjrendszer. A végeredménye nagyon hasonló arányokat mutat, csak nagyságrenddel jobb a várható társadalmi eredménye. A tények tanúsága szerint, a magas jövedelmű és képzettségű szülők kapnának mindkét esetben viszonylag magas nyugdíjat, hiszen a gyermeknevelés sikere a támogatási rendszertől függetlenül, a családi háttér minőségtől függ. Tehát nem a nyugdíjak aránya lenne más, hanem a szülők ösztönzésének eredménye lenne nagyságrenddel jobb.

A gyermeknevelés minősége most, a rossz ösztönzés ellenére is, elsősorban a családi háttér minőségétől függ. De a jelenlegi öregkori ellátás arra ösztönöz, hogy minél kevesebb gyermeket vállaljanak, de a keveset magas minőségi szintre emeljék, annak ellenére, hogy a gyermekvállalással a szülők karrierje sérül. Különösen a gyermeknevelés sikerében a legnagyobb szerepet játszó diplomás anyák áldoznak a legtöbbet a gyermekvállalással. A szakmai téren kiváló anyáknak egyetlen gyermek vállalása esetén is jelentős hátrányba kerülnek, mind a hasonló képességű nőkkel, mind a férjekkel szemben.

Sajnos még nem találtam olyan tanulmányt, ami kimutatta volna, hogy a diplomás anyák gyermekvállalásuk arányában mennyit veszítenek a hasonló képességű, de gyermeket nem vállaló, diplomás nőkkel és férfiakkal szemben. Ebből kiderülne, hogy a diplomás anyák, akik a legjobb gyermeknevelők, milyen nagy áldozatot hoznak azzal, hogyha a karrierjük fontos szakaszánban gyermeket vállalnak. Ezért kívánatos az olyan nyugdíjrendszer, ami nem az életkeresethez, hanem a gyermeknevelés eredményéhez szabott öregkori ellátást biztosít. Az ilyen öregkori ellátásra való áttérésnek maradhat ugyanaz a forrása, mint a jelenleginek, a nyugdíjjárulék, csak a visszaosztását kell a gyermeknevelés minősége alapján elvégezni.

A jelenkori társadalmakban azonban az a nyugdíjrendszer működik tovább, ami a tőkés osztálytársadalmakban természetes volt. Minden tőkés osztálytársadalom a következő generációt mennyiségben többnek, minőségben jobbnak adta, mint amennyit a társadalom hasznosítani tudott. Ezzel szemben, a jelenkori össznépi társadalmak a munkaerő mennyiségét szűkösen adják, a minőségében pedig a társadalom igényéhez viszonyítva, egyre nagyobb lemaradnak.

A társadalomtudományi irodalomban még nem találkoztam annak felismerésével, hogy az osztálytársadalmakat a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálata jellemezte. Ezzel szemben a tudományos és technikai forradalom először hozott létre olyan társadalmat, amiben a lakosság mennyiségi újratermeléséhez is társadalmi támogatásra van szükség, a munkaerő minőségével szemben támasztott igényt pedig nem képes kielégíteni. Ezért olyan társadalmi felépítményre lett szükség, ami támogatja a gyermekvállalást, hogy elegen szülessenek, de még nem ismerte fel azt, hogy a gyermekvállalás számánál is fontosabb annak a minősége.