Hogyan legyünk jó mostohafeleségek?

Még a legintelingensebb, legdecensebb nőkön is eluralkodik a tipikus női ösztön és elkapja őket a harci láz, amikor a párjukkal együtt megkapják az előző házasság hozadékait, a gyerekeket és az exet. Míg az új feleség azon parázik elég jó anya tud-e lenni, addig a volt feleség azért izgul nehogy elveszítse a gyermekét. Hogyan lehet feloldani ezt a tipikus női játszmát?

©MozaikCsalád Magazin

Lehet, hogy át kell lépni a saját árnyékukat. Nem feltétlenül kell egymást gyűlölniük, hiszen a veszélyes stressz veszélyeztetheti a párkapcsolatot, a gyerekek boldogságát. El kell hinni, hogy a gyerekek körül kialakuló két család akár harmóniában is élhet. A gyerekek életét nem a nevelésük körül kialakuló acsarkodás, kiabálás, sírás-rívás, csatározás kell hogy színesítse. A mostohafeleségek akár még barátokká is válhatnak. Ehhez persze

  • tudniuk kell, hogy érez a másik, érteniük kell a másik perspektíváját, a másik érzelmeit.
  • ismerniük kell a szerepüket ebben a komplikált viszonyrendszerben.
  • hitelesen és megbízhatóan kell kommunikálniuk.
  • újra és újra ki kell építeniük a kapcsolatot egy-egy vita után.
  • kapcsolatot kell kialakítaniuk a „másik” nővel, még akkor is, ha már az ötlettől is rosszul vannak.
  • meg kell tanulniuk partneri, együttműködő, esetleg baráti viszonyt kialakítani.
  • megoldást kell találniuk arra a helyzetre, ha a másik nem együttműködő.

Hogyan lehet az obligát vicsorból baráti mosoly?

    1. Legyen a gyerek érdeke az első…A mozaikcsaládok és így a mostohafeleségek viszonya veszteségeken keresztül alakul ki. Teljesen érthetőek az indulatok és nem egyszerű a mostohafeleségek között a kapcsolat kiépítése, pedig mind a ketten uyganazzal a férfival vannak, voltak intim viszonyban, ugyanahhoz a gyermekhez köti kapcsolat őket. Rá kell jönniük, hogy akkor válhatnak sikeres, boldog mozaikcsaláddá, ha a gyermekek érdekeit tartják elsődlegesnek, félreteszik saját sérelmeiket. Megbocsájtanak egymásnak. A mostohafeleségek rendszeres kommunikációja segítheti a gyermekek nevelését, a praktikus feladatok megoldását.

  1. Töröljük az ellenségképet…Nagyon nehéz a képzelt ellenségünkkel szóba állni. De ha a mostohaanya belegondol az édesanya helyzetébe, rögtön rájöhet mitől fél. Attól, hogy átveszik a helyét. Ezért az a legjobb, ha rögtön biztosítja az anyát, hogy nem akarja átvenni a helyét. Az édesanya pedig biztosítja a gyermekét, hogy nem bűn a mostohaanyát kedvelni. Idővel rá lehet jönni, a másik nem ellenség és a gyermek is nyerhet, hiszen a kiterjedtebb család sok mindenben segítségére lehet. Legokosabb nem véleménytmondani a másikról a gyermekek jelenlétében. Jó példával kell nevelni.
  2. Legyünk praktikusak…A válás után kialakult túláradó indulatok idején alkalmasabb, ha a mostohaanya kimarad a gyermek körüli logisztika megszervezéséből és az édesszülők tartják a kapcsolatot. A helyzet normalizálódásával a mostoha átveheti az apától az egyeztetési feladatokat és így a mostohafeleségek között egy korrekt, érzelemmentes kapcsolat tud kialakulni. Nem feltétlen kell, hogy ebből barátság alakuljon ki, de rájöhetnek, hogy ők nem versenytársai egymásnak. Mindenki más és más kapcsolatot alakít ki a gyerekkel. A mostohaanya nem veszélyezteti az anyát.
  3. Semlegesítsük a probléma kreálókat…A gyerekek mostoháról alkotott véleménye feszültséget termethet a két család között. A raffinált csöppek az oszd meg és uralkodj elvei szerint megpróbálják a legtöbbet kihozni  a szituációból. Lódítanak, túloznak, intenzív véleményt formálnak, befolyásolnak, konfliktust okoznak a két háztartás között. Ha ez előfordulna, legjobb utánajárni a dolognak. Ha az édesanya személyesen felveszi a kapcsolatot a mostohaanyával, gyorsan tisztázni tudja a helyzetet, anélkül hogy az eszkalálódna. Nem meglepő, ha a gyermek eltanulja, másolja a szülői mintát és ő is hangos vélemény nyilvánítással vádaskodásik.
  4. Ne legyünk féltékenyek…A gyermeknek az a legfontosabb, ha mind a két szülő jelen van az életében. A mostohaanyának nem szabad ezt veszélyeztetni azzal, hogy féltékenyen megpróbálja kivonni az apát a gyereke életéből. Még akkor sem, ha ez a volt házastársak közeli kapcsolatával is járhat. Nem szabad féltékenynek lenni.
  5. Legyenek a férjek kezdeményezőek…Az apák aktív szerepet játszhatnak a mostohafeleségek közötti viszony javításában. Vannak esetek, amikor ez nem működik. De ha egy kicsi esély is van rá, az apáknak bátorítaniuk kell a mostohafeleségek barátságát, jó viszonyát, hiszen a legfontosabb, hogy a gyerekeiket harmónia lengje körül és ne a két nő illetve a két család közötti feszültség.

A lecke fel van adva. Kitartónak és eltökéltnek kell lenni a végrehajtásához.

Scroll to top