A mostohaanyák is úgy jártak, mint a hétfejű sárkány. Irodalmi és filmes karrierjük látványos, reputációjuk híresen rossz. Megkeseredett férfiak és bosszúálló mostohagyerekek intézményesítették kedvezőtlen véleményüket vagy már 2500 éve is csak az volt hír, ha a postás harapta meg a kutyát? Kiket okoljanak mindezért a mostohák? Saját magukat vagy a megkeseredett görög drámaírókat, az ókori Róma történetíróit, a nagy mesélő Grimméket vagy a legendakeltő Disney-t?
A nőellenes ókori görög drámaírók munkálkodása. Nem elég, hogy az ókori Görögország jogokat elsősorban a férfiaknak juttatott, de a drámaaírók felelősek azért, hogy a mostohagyermekek szenvedéseiről legalább huszonegy mítosz keletkezett. A mostohaanyák szerencséjére csak Euripidész három műve maradt fenn, bár ez is meglehetősen lesújtó véleményt ad a mostohaanyákról. E szerint a mostohaanyák gonoszok és önzőek, sikertelenek és nincs önkontroljuk. Mozgatórugójuk az örökség miatti féltékenység. Célpontjuk a mostohafiú és a gyilkosságtól, hazugságtól sem riadnak meg, hogy céljukat elérjék.
„Egy kígyó is jobb, mint egy mostohaanya” (Euripidész i.e.480-406)
Patricia A. Watson kutatásai szerint az i.e. V. századi Athénban 23 férfiból, akik vagy feleségük halála után vagy válásukat követően újraházasodtak, tizenkilencnek voltak mindkét házasságból gyermekei. Az utódok általában a több joggal bíró apához kerültek, így az új feleségnek aktív szerepet kellett vállalnia az apa előző házassából származó gyerekeinek nevelésében. Az új feleség egyben mostohaanyává is vált. Így a mostohaanyaság nem csak a mitológiában, de a valóságban is mindennapos jelenség lett. Nem csoda, ha Sophoklész, Aiskhylos és Euripidész drámáiban is megjelent a házasság, a válás és a mozaikcsaládok, mostohagyermekek, mostohaanyák sorsa. Mivel akkor nem fiktív drámákat írtak, hanem a múltban megtörtént eseményeket örökítettek meg egyéniségük, tapasztalatuk tükrében így gondolhatjuk, hogy a mítoszokat nem teremtették, csak rögzítették. Bár a drámák nagy része megsemmisült, de a sikertelen, többszörösen elvált, kicsit megkeresedett Euripidész három műve hatásosan megalapozta a mostohaanyák hírhedtségét. A Pheadra, aki beleszeret mostohafiába, de mert az elutasítja, ezért öngyilkos lesz, miközben búcsúlevelében erőszakkal vádolja meg a gyereket, a Hermione, aki megpróbálja meggyilkolni a férje szolgálótól született mostohafiát, nehogy ő örökölje a vagyont és Kreusa, aki megpróbálja megmérgezni mostohafiát, mert nem tudja, hogy az édesgyermeke. Ne felejtkezzünk el Peneloperől és Medearol sem.
Legenda vagy valóság? A görög drámaírók által keltette legenda felülírta a valóságot.
- A kutatások azt mutatják, hogy nem találtak leírásokat mostohaanyák gyilkos tetteire.
- Az V. századi törvények (Solon, Gortyn törvények), amelyek tisztázták az örökösödést, a törvénytelen, törvényes gyermek fogalmát is okafogyottá tették a féltékeny mostohaanyai tetteket.
- Bár a férj és feleség közötti korkülönbség lehetővé tette, hogy a mostohagyermekkel egyidős mostohaanya és mostohafia között szerelem szülessen, de bizonyíték erre is csak a drámaírók fantáziájában találtatott.
A gyűlölt mostohaanyák az ókori Rómában. Az anyák megbecsült tagjai az ókori Rómának, hiszen a gyermekük morális és retorikai fejlesztésébe jelentős szerepük van. A mostohaanyák tradícionálisan gyűlölt személyiségei a római kultúrának és irodalomnak. Míg Görögországban a drámaírók, az ókori Rómában a történetírók véleményalkotásán keresztül ítélkezhetünk a császárok, válásaik és a hatalmi harcaik teremtette szituációkon, válhatnak a mostohaanyák gonosszá. Talán legismertebb Cornelius Tacitus történetíró harmadik feleségéről, Liviáról alkotott véleménye. A házasságba két fiút hozó asszony bemutatásánál legfontosabbnak azt tartja, hogy Ő az mostohaanya, aki Augusztusz dinasztikus okokból örökbefogadott fiainak, Gaiusnak és Luciusnak a halálát okozhatta.
A rómaik védelmére egy szellemes esettanulmány egy mostohaanya megleckéztetéséről a Cordobában született római filozófustól, a bölcs Senecától, amit a Controversia (vitapont) című művében találhatunk. Nem megbélyegző, hanem tanító. Rátapint a mostohaanyaság gyenge pontjára, a negatív diszkriminációra, de eszközt ad kivédésére. Nem véletlen hogy a Római jog szinte minden jogi egyetem tanrendjében szerepel és méltán nevezik a római jogtudósokat az emberiség tanítómestereinek.
„Milyen szerencsés az asszony, mert ugyan van mostohafia, de még sincs lehetősége mostohaanyaként viselkedni.” (Seneca, Róma I.e.4-I.sz.64) Egy apa mind a két különböző feleségétől született gyermekét elküldi vidékre. Évek múlva visszahívja a fiúkat és az anya, aki addig nevelte őket, elkezd könyörögni, hogy árulja el melyik az édes fia és melyik a mostoha fia, mert annyira hasonlítanak egymásra és olyan közel vannak korban egymáshoz, hogy nem tudja megállapítani. Az apa visszautasította a kérést és azzal védte meg álláspontját, hogy az idősebbik fia érdekében cselekedett. Ha az anya tudta volna, melyik a mostohafia mostohaanyai szemmel nézte volna.
A Hamupipőke történetek. A Hamupipőke az egyik legismertebb történet a világon. Nagyon sok kultúra népi költészetében, meséiben megjelenik a témája. Nem lehet pontosan tudni, hogy hány Hamupipőke történet él a világon, de a regényben és filmes formában megjelentekkel együtt a szám valahol a 340 és 1500 között van. Az első Hamupipőke sztorikat a kínaiaknak köszönhetjük. Yen-Sen világrengető pályafutását, amiben az arany cipőcske és a segítő hal motívuma is megjelenik Tuan Ch’eng-shih IX. századi műve indította el. A németországi változat a XVI. században született. A következő írott verzió a Contes de ma mere L’Oye, Charle Perrault meséje 1697-ből, amiben már üvegcipőcske szerepel és már van egy jóságos tündér segítő. A Grimm testvérek a német változatot vették át. A SirLaLune.com összegyűjtötte többek között a vietnami, olasz, egyiptomi, ausztrál és indián változatot is. A számatlan nemzeti változat fő motívuma a mostohalány szépségére féltékeny névtelen mostohaanya, aki bár mindent megtesz mostohalánya elpusztításáért, elűzéséért, de a végén megbűnhődik. Közös bennük a bizonyító erejű cipőcske, a mostohalány hányattatott sorsa, a mostohaanya-mostohalány konfliktus.
Russel Pack egy bámulatos katalógust készített, amiben régiónként, műfajonként böngészhetünk a hatalmas meseanyagban:The Cinderella Bibliography by Russell Peck.
Úgy tűnik a ókori Görögország teremtette meg a mostohaanyák rossz hírnevét 2500 évvel ezelőtt és ezt a mesék a mai napig fenntartják.A válások és így a mostohaanyák száma is egyre nő. A gyerkek együtt nőnek fel a Hamupipőke történetekkel. A mostohaanyák feladata, hogy tanuljanak a drámákból és a Hamupipőke történetekből. Ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. Forduljanak szeretettel mostohagyermekeik felé. Építsenek ki velük jó kapcsolatot. Írjanak új mítoszokat.