A szavak eredete mindig érdekelt, és sokszor értékes felismerésekre vezetett. Most is kedves meglepetés ért. A szókincs alatt, mint irodalomkedvelő a szavak értékét értettem. Ez volt az oka, hogy az ismert szavak magas számát kincsnek minősítették.
A közelmúltban azonban arról győződhettem meg, hogy a sok szó ismerete egy másik értelemben is kincs. Az Egyesült Államokban felfigyeltek arra, hogy milyen nagy különbség van a beszéd megtanulását követő első években annak, hogy mennyi szót használnak. Ezt a technika ma már megmérhetővé tette. Ma már ötmillió négyéves gyermek szókincsét mérik.
Az első eredmény is meglepő volt. Felső tized szókincse ötszöröse az alsó tizedének. Az agykutatók előre feltételezték, hogy a nagyobb szókinccsel dolgozó gyerekek agya életre szóló előnyt jelenthet. Ez beigazolódott akkor, amikor az első felmérések után tíz évvel felmérték az oktatási eredményeket. Meglepően szoros volt a korreláció a négy évesek szókincse és a 14 évesek eredménye között. Kiderült, hogy a szülők talán semmivel nem adhatnak többet gyermekük várható teljesítménye érdekében, mint a minél nagyobb szókinccsel. Ez a megállapítás azért ütött szíven, mert néhány szülői ajándékot már gyermekeim nevelése során felismertem, de később másoknak tovább adtam.
Az első ilyen korai lecke az egyensúly és a tériszony volt. Erre már nyolc éves koromban egy vándorcirkusz kötéltáncosa hívta fel a figyelmemet. Megkérdezte, hogyan lehet ezt a mesterséget megtanulni. Közölte velem, hogy erről már lekéstem. Ezt igazán eredményesen csak akkor fejlődhet az egyensúlyérzék, amikor járni tanulunk. Még az is elárulta, hogy ennek jó módszere, ha egy lécen, élére állított deszkán kezdik. Az egyszerűbb és veszélytelenebb.
Azt is hamar megtanultam, hogy a tériszony ellen is korán lehet védekezni. Kétéves korban a szekrény tetején állva kell a ledobott pénzről megállapítani, hogy fej vagy írás.
A tapintó érzéket is egyetlen délután is ki lehet fejleszteni. Ez már egy kisség fárasztóbb előkészületet igényel. Vagy két tucat szövetből kell két kis darabot kivágni, az egyiket kirakni az asztalra, a másikat egy kis zsákba. A zsákba nyúlva kell megfogni egy anyagot, és megmondani, melyiket fogja. Ennek egy egyszerűbb formája a könyven összefognia néhány tucatnyi anyagot és megmondani, hány lapot fogott össze. Ezt jó papírpénzzel is játszani. Tapasztalatom szerint, 3-4 éves gyerek órák alatt legyőzi a felnőttek többségét.
A nagy sikerem a korai úszással volt. Elhalt feleségemnek nem volt gyereke, hát fogadtunk unokákat. Az egyik a pálinkafőzőnk leánya. Őt vettük rá arra, hogy a leányát az első hetekben vigye el egy úszómesterhez. Azt már tudtuk, hogy magzatvízben az embrió tudott viselkedni, tehát a vízben nem vesz levegőt. Ezt az úszómester tudta. Elég volt néhány leckére elvinni, és máig úgy viselkedik a vízben, mint egy hal. A faluban, és a Balatonon csodájára jártak. Más lett ez önbizalma, mint olyanak, aki valamiben másoknál sokkal ügyesebb.
A fenti fizikai képességek tehát nagyon korán, nagyon gyorsan kifejleszthetők.
Azt, hogy szellemi képességek esetében is vannak könnyen járható eredményes utak a szókincs fejlesztéséből tanultam meg. Márpedig ez százszor fontosabb a modern társadalomban. Ezzel nem kicsinyítem a fizikai képességek korai feltárását, de a nagyobbtól nem lesz kisebb a kisebb sem.
Azt még nem tudom, hogyan lehet a szókincset hatékonyan növelni, de azt tudom, hogy ez lesz a jövőben az egyik legfontosabb feladat. A tudósoknak fel kell tárni a módszerét, az óvónőknek pedig a tanítását.
A társadalomtudósoknak pedig tudatosítani, hogy a képességek feltárása és fejlesztése a legfontosabb a társadalom jövőjének szempontjából.
Diákkoromban felismertem, hogy valakit arra tanítani, amire képes, nagy öröm. Ezért iparkodok máig azon, hogy minden képességet úgy kell feltárni és fejleszteni, ahogyan az a bűvészek és a sportolókkal történik.
Az a társadalom, amelyik minden veleszületett képességet úgy tárja fel, és úgy fejleszti, mint ez e két szakmában történik, a társadalom teljesítményét gyorsítja fel.
Én pedig megtanultam, hogy az egyik legnagyobb kincs a minél több szó korai elsajátítása.