Kopátsy Sándor                  ES                  2016 02 02

A gyermekvállalás szabályozása társadalmi érdek

Életem legnagyobb társadalomtudományi felismerésének tartom, hogy rájöttem az osztálytársadalmakat létrehozó általános oknak. Minden osztálytársadalom elsődleges feladata a halálozás olyan mértékű fokozása, hogy a népesség növekedése elviselhető szinten maradjon. Mivel egyetlen termelő társadalom nem volt képes a születéseket olyan szintre csökkenteni, ami mellett a népesség létszáma csak az elviselhető mértékben, legfeljebb 1-2 ezrelékkel növekszik, a társadalomnak kellett a halálozást fokozni.

A halálozás fokozásának a fő eszköze a lakosság nagy többsége nyomorának fokozása volt. Ez azzal vált megvalósulttá, hogy az értéktermelők jövedelmét jelentősen megkurtították. A nagy többség életviszonyait olyan alacsony szinten kellett tartani, ami mellett magas volt a halálozás, illetve rövid az átlagos várható életkor. Azonban az uralkodó osztálynak soha nem sikerült a nyomort olyan szintre leszorítani, ami mellett leáll a népesség elviselhetetlen növekedése. Egyetlen uralkodó osztály sem volt képes a többség életviszonyait olyan alacsony szinte tartani, ami mellett a lakosság növekedése 1-2 ezrelék alatt marad.

A társadalom lelkiismeretét jelentő forradalmárok ugyan mindig hangsúlyozták a nép iszonyatos kizsákmányolását, de ez soha nem lehetett olyan kemény, hogy nem volt jellemző a népesség növekedése. Nem volt soha olyan népnyúzó osztályhatalom, ami képes volt olyan alacsony szinten tartani a nyomort, hogy ne legyen elviselhetetlenül gyors a népesség növekedése. A jövedelmének jelentős hányadától erőszakkal megfosztott többség ugyanis mindent megpróbált elkövetni annak érdekében, hogy csökkentse kizsákmányolását. Az uralkodó osztálynak soha nem lehetett kialakítani olyan hatékony apparátust, ami képes lett volna az értéktermelők jövedelmét olyan szintre lecsökkenteni, ami mellett már elviselhető szinten maradt a népszaporulat. Ezt egyértelműen bizonyítja, hogy minden osztálytársadalomban az adóztatás ellenére olyan gyors volt a népszaporulat, hogy más eszközökkel is fokozni kellett a halálozást.

A halálozás fokozásának leginkább egyértelmű eszköze volt az emberölés. Minden osztálytársadalom a megtermelt jövedelmének jelentős hányadát a hadi kiadások jelentették. Azt, hogy ezt mennyire a társadalom halálokozási feladata diktálta, egyértelműen bizonyítja a tény, hogy a hadviselés nemcsak jelentős jövedelmet emésztett fel, ezzel fokozta a nyomort, de önmagában is jelentős közvetlen és közvetett halálokozó volt. Ennek ellenére, még nem találkoztam olyan történészi munkával, ami megmutatta, hogyan alakult volna a népesség, ha nincsenek hadikiadások, ha nincs háborús emberölés, háború okozta járványok és értékpusztítás. Ebből is kiderülne, hogy hadviselés nélkül elviselhetetlen lett volna a népesség növekedése.

Arra nehezen találtam magyarázatot, hogy miért volt az ember ösztönös kíváncsisága minden osztálytársadalomban eredendő bűn. A magyarázatra az vezetett, hogy megértettem a bibliai emberteremtés nem az emberi faj teremtésének, hanem az osztálytársadalmakat kialakító termelésre való áttérésnek a története. Az olyan társadalom kezdete, amiben az életfeltételeket már nem gyűjtögetéssel, nem kereséssel, hanem munkával kell létrehozni. Az osztálytársadalom ugyanis olyan felépítmény, aminek működését nem szabad megérteni. Amíg az embernek olyan társadalomban kell élni, ami növeli a halandóságot, szervezi az emberölést, nem szabad gondolkodni.

A társadalomtudomány máig nem hangsúlyozza a gyűjtögető és a termelő társadalom közti óriási különbséget.

Fajunk életének mintegy 95 százalékát a gyűjtögetésből történő megélés jellemezte. Abban a társadalom minden tagjának találékonynak kellett lenni. Minden az emberek találékonyságán múlt. A keresés öröm és sikerélmény. Valaminek a megtalálása fajunk ösztönéből fakadó öröm. Az első embernek, nem 6-7 ezer éve, hanem 150 ezer éve azt mondta volna a teremtő, hogy legyél kíváncsi, keress, állandóan járjon az agyad, mert a találásból való megélés igazi szellemi munka. Nem véletlen, hogy a keresésben a szellemi teljesítmény az elsődleges. A gombaszedésben, a halászatban és a vadászatban a szellemi fölénytől függ a teljesítmény.

Ezzel szemben a termelés, a kapálás, a szántás, az aratás, a magok megtörése verejtékes munka, amire csak a szükség és megalkuvás kényszeríthet.

Móricz Zsigmond jelmondata azonnal egy életre megragadott. „Ne politizálj, építkezz!” Ez gyönyörű megfogalmazása az eredendő bűn parancsának. Ne gondolkodj, ne filozofálj, építkezz!

Az ember, fajként békességben élhetett egészen addig, amit elég volt keresni, gyűjtögetni, de keserű sorsa lett, amint a termelésre kényszerült. A keresés ösztönünkből fakadó, a munkával való megélés szükségszerűség. E két életmód között óriási a minőségi különbség, csak azt szem előtt tartva érthetjük meg az osztálytársadalmak kényszerűségét.

Addig szükségszerű felépítmény az osztálytársadalom, ameddig nem lehet korlátozni, szabályozni a gyermekvállalást.

Ezt felismerve jutottam odáig, hogy az osztálytársadalom csak akkor számolható fel, ha megoldott a fogamzásgátlás.

A nőknek a férfiakhoz viszonyított kiszolgáltatottságát először a gazdasági életben láttam. Szinte véletlennek köszönhetem, hogy kezembe került egy könyv, ami azt vizsgálta, hogy a Török Hódoltság után a betelepített svábok hogyan terjesztették el az istállós tehéntartást. Ennek az adati tették számomra világossá, hogy a tejtermelés elterjedésének milyen történelemformáló következményei letteik.

A tejpénz volt az első olyan havonta jelentkező pénzbevétel, amivel a nők gazdálkodtak. Ez volt az első másodgazdaság. Ennek köszönhetően csökkent jelentősen a csecsemőhalandóság, az egyik legnagyobb halálok. Ugyanakkor visszaszorult egy elterjedt népbetegség, az angolkór, vagyis a csontok gyengesége, ami a magnézium hiányból fakadt.

Az istállós tehéntartással párhuzamosan jelent meg a két alapvető kapásnövény, a burgonya és a kukorica, melléjük a fehérében gazdag bab tárult.

Márpedig, ahol terem a burgonya és a kukorica ott zsír van, és hozzá jelent meg a tej. Egyszerre minőségi forradalom zajlott le a táplálkozási kultúrában, az egészségügyben, a nők egyenrangúságában. Minderről a történészek nem is szólnak, holott a politikai eseményeknél százszor fontosabbak voltak.

A nők megnövekedett gazdasági szerepénél is fontosabbnak tartom a szexuális kiszolgáltatottságukat. A két nemünk egyenlőségének a legnagyobb akadálya, hogy a megtermékenyülésükben nem volt egyenrangúságuk. A nők ki voltak szolgáltatva a gyermekvállalásba. Ezért tekintettem a fogamzásgátlás megoldását a történelmünk egyik legnagyobb vívmányának. Ennek ellenére a történészek említésre sem méltóként kezelik.

Az óriási társadalmi és életviteli fordulat, amit a tudományos és technikai forradalom hozott, nem történhetett volna meg, ha nincs megoldva a fogamzásmentes szexuális élet. Nemcsak ez volt a változás egyedüli oka, de a legkevésbé nélkülözhető ez volt. Ez tette lehetővé, hogy a szülők dönthessenek a gyermekvállalásról.

A tények azt igazolják, hogy a szülők már a múltban is sokkal kevesebb gyermeket akartak, mint amennyi megszületett. A fogamzásmentes szexuális élet lehetősége esetén a múltban is sokkal kisebb lett volna a túlnépesedési nyomás. Ezt sem hajlandó a történelemtudomány tudomásul venni. A fentiekben azt bizonyítottam, hogy az osztálytársadalmakat azt tette szükségszerűvé, hogy a gyermekvállalást nem lehetett sem a politikai hatalomnak, sem a szülőknek szabályozni.  Az osztálytársadalmak léte mindaddig szükségszerű, amíg többen születnek, mint amennyit képes a társadalom optimálisan eltartani. Ezt sem mondtuk ki, nemcsak azt, hogy ez elsősorban azért nem volt lehetséges, mert sem a politikai hatalom, de még maguk a szülők sem tudták a gyermekvállalást szabályozni.

Azt már évtizedek óta felismertem, hogy az osztálytársadalmakon csak akkor lehet túllépni, ha a szülők kevesebb gyermeket vállalnak, de az eszembe sem jutott, hogy ezt a politikai hatalom is képes lehet megoldani. Ezért ugyan megértettem a kínai reformon belül a gyermekvállalás korlátozásának szükségszerűségét, a megvalósítása mégis meglepett.

A kínai gyermekvállalás szabályozása.

Arra büszke vagyok, hogy már 1954-ben, Nagy Imre miniszterelnöksége idején felismertem, hogy a szocialista rendszer csak akkor lehet hatékony, ha a gazdaság szabályozását a piacra bízzák. Akkor még arról fogalmam sem volt, hogy a gazdaság piacosítása mellett szükség van a gyermekvállalás korlátozására is. Ezt magyarázza, hogy nálunk nem fenyegetett a túlnépesedés, a gyermekvállalás mögötti családi háttér optimalizálása pedig fel sem merült. Az csak öreg koromra tudatosult, hogy a gyermekvállalás mennyiségi korlátozása mellé be kell állítani, a családi háttér optimalizálását is. Ezt elsődlegesnek csak most tartom.

A már huszonöt éve működő kínai reformot, azon belül a gyermekvállalás szabályozását is az emberiség történte egyik legnagyobb reformjának tartom. Kína lakossága az emberiség ötödét jelenti, a társadalmi fejélődés sebessége pedig az elmúlt huszonöt évben tízszerese az ipari forradalom után elért leggyorsabbnak.

Ennek a reformnak a célja, hogy megfékezte a túlnépesedést. Vagyis az, amit a legtöbb bírálat ért, és amit most már korrigálnak, engedélyezik a második gyermek vállalását is.

A gyermekvállalás egységes korlátozása ugyanis tarthatatlanul kemény és az egységes. A minden családot egyformán érintő módszerével én sem értettem egyet. Azt azonban eleve beláttam, hogy a világtörténelem legsikeresebb reformjának meg lehet bocsátani, ha nem hibátlan, mert ennek ellenére is a legsikeresebb. Azt kell látni, hogy a reform előtt Kína lakossága évente 2-3 százalékkal, 20-30 millióval nőtt. Ennyivel többet kellett felnevelni, társadalmi beágyazódását biztosítani. Ugyanakkor a meglévő lakosságból évente 30-40 milliót a városokba kellett költöztetni, és ott számukra munkahelyet, lakást, infrastruktúrát létrehozni. Ezt a feladatot csak akkor lehetett megoldani, ha a lakosság létszáma a születések okán csökken. A gyermekvállalás korlátozásának köszönhetően évente húszmillióval kevesebben születnek. Ennek ellenére is példátlanul magas felhalmozásra volt szükség.

Az elmúlt 25 évben, Kínában a felhalmozási ráta háromszor volt magasabb, mint az EU tagországaiban. Ez is példanélküli, de csak azért történhetett meg, mert évente 20 millióval kevesebb gyermeket neveltek fel. Még nem találkoztam a kínai gyermekvállalás hátrányaival foglalkozó olyan tanulmánnyal, amelyik felvetette volna, mi történt volna, ha erre nem kerül sor. Tárgyilagosan csak úgy lehet valamit minősíteni, ha az előnyinek és a hátrányainak mérlegét készítjük el. Így csak oda juthatunk, hogy ehhez hasonló eredményt még nem ért el egetlen másik társadalom sem.

Az ugyan igaz, hogy ez is lehetett volna még eredményesebb, de ennek ellenére eredményesebb reformot nem ismer a történelem.

Vitatni lehet a mértékét és az elosztását.

Ami a mértékét illeti.

Az egyetlen gyermek engedélyezése túl szigorú volt. Ezt bizonyítja, hogy 25 év után már két gyermek vállalható. Véleményem szerint, ennek a 25 évnek még a következő generációban lesznek negatív következményei. A társadalom létszámának alakulásában a lakosság jelentős hányadát elpusztító járványok nyomait ismerik a történészek. De azoknak is volt pozitív hatásuk. Szinte minden osztálytársadalom túlnépesedő volt, amiben jót tett a lakosság csökkenése, mert az egy lakosra több eltartó terület, nemzeti vagyon jutott. Érdekes módon, a történészek ezzel szinte soha nem foglalkoztak. A lakosságcsökkenésnek csak a negatív hatásait veszik figyelembe.

Azt is látni kell, hogy átmenetileg az egyetlen gyermek engedélyezése kisebb hiba volt, mint a kettő. Az optimum valahol a kettő között lett volna, de azt egységesen nem lehet volna bevezetni.

Ami az egységes szabályozást illeti.

A demográfusok sem foglalkoznak azzal, hogy mitől függ a gyermeknevelés várható hatékonysága. Márpedig a minőséget igénylő társadalomban az elsődleges feladat annak megállapítása volna, hogy milyen családi háttérben, milyen felnevelési eredmény várható.

A tudományos és technikai forradalom a munkaerőigény tekintetében is fordulatot hozott. Az osztálytársadalmak történelmét ugyanis olyan technikai vívmányok megjelenése jellemezte, ami a működtetésükhöz szükséges munkaerővel szemben egyre alacsonyabb minőségi igényt, képzettséget és tehetséget kívánt. Bennem egy ilyen felismerés gondolatát a sok évtizedes vadászat ébresztette fel. Ott fogalmaztam meg először, hogy minél tökéletesebb a fegyver, annál kevesebb képesség kell az eredményes vadászathoz. Aztán rádöbbentem, hogy ez a tudományos és technikai forradalom előtt általánosítható volt minden technikára. Minden fejlettebb technika könnyebbé tette a feladat megoldását.

Arra, hogy ebben a tekintetben is fordulat következett be, a gépkocsik tanítottak meg. A Trabantot megértettem, tíz nap gyakorlat után levizsgáztam, szinte minden hibáját javítani tudtam. Minél jobb autóhoz jutottam, annál kevésbé használtam ki annak a képességeit. A szövegszerkesztőm és a mobiltelefonom kapacitásának csak a tört részt használhatom. Ma már a legtöbb szerszám, szerkezet működtetése annyira hatékony, amennyire a használója ért hozzá. Ebből fakad, hogy minden szakma kiválói nagyon hatékonyak, jól keresnek, a politikai hatalomtól függetlenek. Az válik minden szakmában jellemzővé, ami a művészetekben és a hívatásos sportokban mindig jellemző volt, hogy a legjobbak kiemelkedő tiszteltet, elismertséget és jövedelmet élvezhettek.

Ez ad magyarázatot arra, amit Max Weber jó száz éve felismert, hogy a jelenkori társadalmak működésének hatékonysága elsősorban a lakosság viselkedési kultúráján múlik. Hatékonyabban az a társadalom működik, amiben a lakosság viselkedését a protestáns erkölcs jobban jellemzi. Ez az elmúlt száz évben a Nyugat minden társadalmában beigazolódott. A Nyugaton, akár Európában, akár Amerikában a protestáns népek egyre jobban megelőzik a római katolikusokat, mondhatjuk a latin népeket, és az ortodox keresztényeket. Azt azonban Weber sem vette még tudomásul, hogy amit a protestánsokról mondott, az legalább annyira igaz a kelet-ázsiaiakra, a konfuciánusokra. Jelenleg a világ húsz legfejlettebb társadalma protestáns vagy konfuciánus, közös jellemzőjük, hogy puritánok.

A puritán népek országai között még a legnagyobb, Kína ugyan nem gazdag, de a leggyorsabban gazdagodó.

A puritánokra jellemző tulajdonságok a munkaszeretet, a takarékosság, a törvénytisztelet közismertek, azt, hogy a tudást is megkülönböztetően nagyra értékelők, alig emlegetik. Pedig az oktatás és a tudás rangja egyre magasabbra emelkedik. Ez fakad abból, hogy évezredek óta az életüket a mandarinok irányították. Vagyis, rangjuk, befolyásuk és előbb-utóbb elismerésük csak a tanult embereknek lehetett.

Az egységes gyermekvállalás nem lehet hatékony.

Max Weber azt nem ismerhette még fel, hogy a gyermeknevelés is kultúra kérdése, a puritán népek ebben a tekintetben is fölényt jelentenek. De ennél is fontosabb a családi háttér. Amennyiben a szülőktől elvárható gyermeknevelés eredményét tizedekre osztanánk, kiderülne, hogy a gyermeknevelésük várható eredménye megfelel a családok minőségi tizedének.

A jelenkori fejlett társadalmakban ugyan nincsenek vérségi illetve vagyoni alapon osztályok, de a szülői környezet nagy valószínűséggel újratermelődik, a gyerekek felnőttkorukban a szüleikhez hasonló jövedelmi és képzettségi tized közelében maradnak. A jelenkori fejlett társadalmakban szerencse magas jövedelmű és képzettségű szülőktől születés. Ezt a közvélemény sokkal jobban megérzi, mint a társadalomtudósok megértik. Általános a vélemény, hogy aki a felső tizedben, vagy az alsó tizedben születik, a gyermekei is ott, vagy annak közelben maradnak. Ez ugyan keményebben megvalósul a tudásalapú szakmákban, mint a tehetségalapúakban, a művészetekben és a hívatásos sportokban a tehetség korai felismerése, és a tudatos pályaválasztás azonban ezek esetében is érvényesül.

A születésszabályozásra azért van szükség, mert a felnevelés hatékonysága elsősorban a családi környezettől függ. Ezt már korán felismertem.

A finn példa.

Sokszor hivatkozok a finn példára. Ott a 30-as évek óta ugyan nem a családi hátteret vizsgálták, hanem az újszülöttek fizikai adatait mérték, és ezek hatását ötévenként ellenőrizték. Kiderült, hogy a magzati kihordás minősége jelentős hatással van a tényleges életteljesítményre. A fizikai adatok, testsúly, magasság és az agy körmérete alapján felső tized az átlagnál lényegesen több osztályt végez az iskolában, lényegesen magasabb lesz a keresete, és lényegesen több adót fizet. A magzati kihordás minősége jobban hat a következő generáció teljesítményére, mint a politika minősége. Ebben azonban az is fontos szerepet játszik, hogy a gazdagabb és iskolázottabb anyák gondosabban törődnek a magzatuk sorsával, és ezt meg is tehetik.

A négyéves kori szókincs.

Ezzel csak a közelmúltban találkoztam. Az Egyesült Államokban jó tíz éve mérik a négyéves gyermekek szókincsét. Meglepő eredményre jutottak. Egyrészt ebben a korban már óriási a szókincsben mért különbség, másrészt a nagyobb szókincsű gyerekek oktatási eredménye lényegesen jobb lesz tíz évvel később. Azt is megállapították, hogy a gyermekkori szókincs vagy a szülők iskolázottságától, vagy az óvodai közösségben szerepléstől függ. Ezért tervezik, hogy kétéves kortól legalább a hét néhány napján legyen bölcsődei, óvodai részvétel. Ez esetben is az elsődleges szempontot abban látom, hogy az iskolázottabb és ráérőbb anyák többet foglalkoznak a gyermekükkel. Azt már régen hangsúlyozom, hogy az iskolai eredmények szoros korrelációban vannak a szülői háttérrel. Tehát még a szókincs is a szülők szókincsétől is függ.

A következő generáció értéke.

A következő generáció társadalmi értéke elsősorban attól függ, milyen a gyermekvállalás mögötti családi háttér. Ennek ellenére minden jelenkori társadalomban a gyermekvállalás mögötti családi háttér, kontraszelekciós. A jómódú és magas képzettségű családok aránylag kevés, a szegény és iskolázatlanok pedig aránylag sok gyermeket vállalnak.

Az osztálytársadalmakban ugyan nyoma sem volt a tudatos szelekciónak, de az mégis megvalósult abban, hogy a várható életkor hossza, a szervezet ellenállása és a gyermekhalandóság a szegényeket jobban sújtotta. Nem a gyermekvállalásban, hanem a halálozásban volt némi szelekció. A jelenkori fejlett társadalmakban azonban nagyon lecsökkent a halálozási rátában való különbség, a korábbi nyomor szűkebb lett, ugyanakkor minden társadalom úgy támogatja a gyermekvállalást, hogy az a szegény rétegek számára jelent erős ösztönzést.

Már több tucatszor leírtam. Ha a családok felső harmada annyi gyermeket vállalna, mint jelenleg az alsó harmad, és az alsó harmad csak annyit, mint jelenleg a felső, ötven év múlva háromszor gazdagabb, fejlettebb társadalom lennénk, mint a jelenlegi vállalási struktúra mellett lehetünk. Ezzel azt is mondom, hogy a jelenkori társadalmak legnagyobb hibája, hogy a gyermekvállalásuk kontraszelekciós.

Ezt a társadalmi torzulást egyrészt a jelenlegi öregkori támogatás, másrészt a nyugdíjrendszer okozza. Ezeket kellene úgy átalakítani, hogy annak nagyságuk a gyermeknevelés hatékonyságától függjön. Mind a politikának, mind a társadalomtudományoknak tudomásul kell venni, hogy a következő nemzedék értéke, teljesítménye elsősorban a gyermekvállalás mögötti családstruktúra minőségétől függ. A minőséget pedig az garantálja, hogy a gyermekvállalás a családok gyermeknevelő képességéhez igazodjon. Ezt csak azzal lehet elérni, ha az öregkori ellátás nagysága a gyermeknevelésben elért eredménytől függ. A gyermeknevelés eredménye azt jelenti, hogy a diplomás szintig képzett képességek értéke magas, a munkaerőpiac által nem igényelt, képzetlenekre pedig nincs a társadalomnak szüksége, tehát nincs értékük. Sőt, a képzelten munkaerő értéke negatív. Az egyetlen diplomás esetében is legalább átlagos nyugdíj járjon, a kettő után pedig magas. Ezzel szemben a képzetlen gyerekek felnevelését az öregkori ellátás figyelembe se vegye. A szegény és képzelten családoknak kettőnél több gyermek után már gyermeknevelési támogatás se járjon. Ha pedig képzetlenek maradnak, nyugdíjat se kapjanak.