A legjobb befektetés a tanulás

 

iskola oktatás tanulás

Jelenleg az Egyesült Államokban 80 százalékkal többet keresnek a diplomások, mint a középfokon végzettek. Ezzel áll szemben, hogy az átlagdiplomásnak 27.000 dollár az induló adóssága. Vagyis három éves többletkeresetéből kifizethetné.

Valamikor a 70-es években azt számoltam ki, hogy Magyarországon a lakásokba fektetett megtakarítás a legjobb befektetés. Akkor a diplomaszerzést, vagyis a szellemi vagyon gyarapítását nem vettem figyelembe. Nem voltak, és ma sincsen az iskolázottsági szintekre bontott kereseti statisztikám. De e nélkül is azt mondanám, hogy a legjobb beruházás a tehetségek felső harmada számára a tanulás. Ez akkor is így van, ha a tanulás ára is a jövedelmekkel együtt emelkedik. Az Egyesült Államokban az állami egyetemeken a diplomaszerzés költsége 40, az eleve drága magánegyetemeken 27 százalékkal emelkedett. De ennél is jobban emelkedett a diplomások jövedelme a középfokú végzettségükkel megelégedettekhez képest. Hiába növekszik dinamikusan a diplomások aránya, a növekvő jövedelműk azt bizonyítja, hogy a keresletükkel szemben nő a hiányuk. Többen vannak, mégis könnyebben találnak állást és egyre nagyobb viszonylagos jövedelmet.

Csak azt tudom, hogy az oktatásra felvett hitelek az Egyesült Államokban már megközelítették a lakáshiteleket, a volumenük 1.2 trillió dollár. Pikettynek is más lett volna a vagyonok differenciálódásáról a véleménye, ha a szellemi vagyonnal is számol. Mi is jól tennénk, ha közölnénk a szülőkkel mennyit ér egy diploma a különböző szakmákban, és hogyan differenciálódik az. Az átlag is a legjobb befektetés, de ezen belül a képességek felső századában talán százszorosa az átlagnak. Kijelenthetjük, hogy a tehetségek iskoláztatásának elmulasztása a legnagyobb társadalmi vétek. Ezért javaslom harminc éve, hogy az öregkori ellátást ne a befizetett, keresettel legyen arányos, hanem a gyermekük felnevelésének hatékonyságával. Vagyis a nyugdíj ne attól függjön mennyit kerestek a szülők, hanem attól mennyit áldoztak a gyermekeik felnevelésére, a tanítatásra. Az, hogy mennyi forrása lesz a mai dolgozóknak majd a nyugdíjas korukban, százszor jobban függ attól, milyen értékes nemzedéket neveltek fel, mint attól, hogy a keresetük maximalizálását tartották fontosabbnak.

Kopátsy Sándor                 PO                   2016 05 02

 

A legjobb befektetés a tanulás

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top