Túlélési 1×1 mozaikcsapdába esés esetére

A túlélés alapszabálya, az ellenséget nem legyőzni kell, hanem túlélni.¹ De mi van akkor, amikor az „ellenség” a kamaszkor összes bájával megáldott, szándékaiban kiismerhetetlen, rettegett erejű kamaszcsapat, párod gyermekei. A legfontosabb, hogy  akard túlélni a helyzeted és készülj fel a legváratlanabb katasztrófára lelkileg, testileg és legyen meg az eszköztárad. Lelki felkészültség a legfontosabb, mert milyen esélye lehet annak, aki a veszélyre dermedt merevséggel, összeomlással, sikoltozással, pánikkal reagál.¹ Testi felkészültség is lényeges, hiszen a gyerekcsapat mozgatása hihetetlen energiákat kíván és néha az ütések elől is ki kell térni. Ha sikerült az első csapást túlélni, gondoskodni kell élelemről, álcára, önvédelmi sátorra esetleg önsegélyező szakirodalomra van szükség.

„Azt akartam, hogy az életem kalandokkal és kihívásokkal teli, vidám, inspiráló és céltudatos legyen, és akkor mostohaanyává váltam”- Claudette Chenevert, mostohaanyák oktatásával foglalkozó Coach

Túlélési 1×1 mostoháknak, mozaikmamáknak

NavigációTájékozódás szerepünkről. Alapszabály, ‘Ne legyünk rossz időben, rossz helyen.’ De ha már ott vagyunk, mert szerelmünk, a kihívások iránti olhatatlan vágyunk ebbe a mozaikcsapdába vezényelt bennünket, akkor tanuljunk meg tájékozódni. Legyünk tisztában azzal az alaptétellel, hogy mi itt csak meghívott művészek vagyunk. A főszereplők a párunk és a gyerekei. Ha útközben elvesznénk az események, szócsaták útvesztőjében, üljünk le párunkkal és definiáljuk újra, mit és hogyan érdemes tennünk.

Leégés elleni védelemHumor a gyermeki kritikával szemben. Mostohagyerekekkel kapcsolatban egyben lehetünk biztosak, hogy a vérlázító kritika és nyersesség inkább hamarabb érkezik el, mint később. Értem én a humort, de nem szeretem viccesnek szánt válaszunkra ne lepődjünk meg, ha egy újabb riposzt érkezik.  Gondoljunk arra, hogy valahol ők is emberek vagy remélhetőleg előbb-utóbb azok lesznek.

Extra ruhaLegyünk csinosak, ha már okosak nem lehetünk ebben a szituációban. A jó jelmez segít méltósággal viselnünk a helyzetet, hacsak néhány széksor választ el az Ex-től a színházban. De néha az sem árt, ha álcázni tudjuk magunkat, ha az inkognitónk fontosabb, mint a találkozás párod exével.

VilágításTervezés. Legyenek céljaink és járjunk egy lépéssel a gyerekek előtt.  Át kell rendezni a gyerekszobát? Ki kell festeni az üdülőt? Újabb és újabb mérföldkövek, amelyek megvalósítása párunknak, nekünk is és a gyerekeknek is örömet okozhat.

Elsősegély eszközök...Mostohaszakirodalom. Olvassunk mostohaszakirodalmat és próbáljuk gyorsan orvosolni a helyzetet, ha felkészülni nem sikerült. Persze, ha ez nem segít, egy pohár bor vagy egy finom fagyi is nagyon jó megoldás lehet.

Önvédelmi eszközökÖtletek. Nélkülözhetelen. Mindig legyen raktáron. Mindegy mi, csak tereljük el a csipetek figyelmét a kialakult helyzetről és kreáljunk új hangulatot. Tanítsuk meg varrni a mostohalányunkat! Készítsünk együtt üvegfestékkel csempedíszítést! Találjunk ki és szervezzünk kirándulásokat!

TűzA motiváció. Szeressük a párunkat, akarjunk segíteni apai feladatának ellátásában, akarjuk a legjobbat a gyerekeinek. Próbáljunk egy picit a mamájuk fejével gondolkodni. A mozaikcsalád életében való részvételhez nagyon, de nagyon motiváltnak kell lennünk.

Javító készlet és eszközök...Megbocsátás. Egy munkatársam, azt mondta, hogy a gyerekek azért olyan édesek kicsinek, hogy ne csapjuk agyon őket kamaszkorukban. De mi van, ha te ezt az édes korszakot nem élvezhetted ki és már beszélő, kritizáló kiskamaszként csöppensz bele az életükbe?  Csigavér és megbocsátás.  Ne veszítsük el a fejünket! Én sajnos nem tudom ezt mindig betartani, de nagyon dolgozom rajta. Nemcsak a csacsogó tinédzsernek, de néha magunknak is tudni kell megbocsátanunk.

Extra tápEgy jól időzített tiramisu vagy epertorta, nutellás torta meglágyíthatja még a kamaszokat is, mert nemcsak a pasik, hanem a kamaszok is megközelíthetőek a hasukon keresztül.  Az alapanyagokat tartsuk készletben, ki tudja mikor van sürgősségi ellátásra szükség.

Önvédelmi sátorPárunk szerető, ölelő karja és a saját kis birodalmunk, ahol feltöltődhetünk és  nyalogathatjuk sebeinket, mert azokat szerzünk. Sűrűn.


Forrás: ¹A TÚLÉLÉS ÉS A REND Szűcs Imre nyá. mérnök alezredes

Kép: saját készítés

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top