Egy felsőoktatási konferencia tanulságai
Örömmel mentem, és lelkesen jöttem el.Főleg arra hívta fel a konferencia a figyelmemet, amit hiányoltam.
Jó 75 éve jelent meg Németh László két kötetes esszégyűjteménye, a MINŐSÉG FORRADALMA. Az óta érzem, hogy Németh ösztönösen rátapintott a korunk lényegére.
Minden a minőségen múlik. Elsősorban az emberek minőségén.
Jó tíz évvel később került a kezembe Max Weber írása, ami tudományos magyarázatot adott arra, amire Németh finom ösztönével ráérzett. Amit nem is 75, hanem jó száz éve kifejtett. Leírta, hogy a tőkés osztálytársadalmat csak a protestáns etikájú népek képesek hatékonyan működtetni.
Azt még Weber nem tudhatta, hogy a megfelelő emberanyag nemcsak protestánsokból, hanem Nyugaton a puritánokból, és a Távol-Keleten a konfuciánusokból áll. Valamint azt sem, hogy a 20. század derekára a legfejlettebb társadalmak már nem osztálytársadalmak lesznek, rájuk pedig fokozottan érvényes, hogy csak velük működhet hatékonyan a társadalom.
Az utóbbi félszáz év tapasztalatai alapján mondhatjuk: Csak az a társadalom lehet sikeres, amelyikben a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi. Egyelőre ez alól nincs is kivétel.
A tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően a társadalom tudásalapúvá vált. Márpedig a tudás megszerzése is puritán erény. Ezt jól igazolja a tény, hogy az oktatási rendszert mérő rangsor szerint az első húszban csak puritán és konfuciánus lakosságú országok vannak. Fakad ez abból, hogy a puritán népek számára az oktatás, az iskola fontos.
1951-ben olvasom az újságban, hogy a még éhező Japánban az oktatásra fordított összeget növeli a legjobban a kormány. Amikor ezt az ország felett felügyeletet gyakorló amerikai tábornok megkérdezi: Mi ebben a logika, hiszen nincs még mi enni? A japán pénzügyminiszter rövid válasza: Éppen ezért van erre szükség. Be is következett a japán csoda.
Az elmúlt ötven évben Nyugaton Finnországba, a Távol-Keleten Dél-Koreában nőtt a legjobban az egy lakosra jutó jövedelem. Nem véletlen, hogy húsz éve, amióta mérik, ez a két ország áll az oktatás színvonalában az élen.
A konferencián is felmerült, hogy a mi országukban ezt még nem ismerték fel. Tudom, hogy a jó oktatáshoz pénz is kell, de kár a sok pénz, ha a siker lényegét nem ismerjük.
Az oktatási rendszer csak olyan országban lehet kiváló, ahol a családban is nagy az oktatási eredmény rangja. A konfuciánus népek ebben még a nyugati puritánoknál, még a skandinávoknál is erősebbek. Ezt bizonyítja, hogy a távol-keleti etnikumokhoz tartozó diákok a puritán országok egyetemein is kitűnnek a szorgalmukkal, a szülők anyagi támogatásával, az iskolán kívüli oktatásra áldozásukkal. Minden felmérés azt mutatja, hogy az iskolán kívül való tanulásban a konfuciánus népek kiemelkednek.
Minden pedagógus tudja, hogy mennyi múlik a családi környezeten. Ez mégsem kap kellő hangot, figyelmet. Pedig ez minél jobban hiányzik valahol, annál fontosabb lenne a szülők anyagi érdekeltté tétele az iskolai eredményekben. Ez vezetett arra, hogy mind a családi pótlék, mind az öregkori fellátás mértékét a gyerekek tanulási eredményéhez igazítanám.
A magyar társadalomban a szülői jövedelem és iskolázottság alacsonyabb szintjén nem jellemző a szülők lelkes támogatása gyermekeik minél jobb iskolai eredménye érdekében. Ezért kellene anyagilag a szülőket érdekeltté tenni.
Ennek azonban nemcsak ezen a konferencián, de a szakmán belül sem beszélnek. Fel kell ismerni, hogy a szülők együttműködése nélkül nincs jól működő iskolarendszer.
Azt az elmúlt hetvenöt év alatt házitanító diák, érettségiztető elnök, és egyetemi oktató pozícióban megtanultam megtanultam, hogy nincs több örömet okozó szakma, mint a tanítás, ha tehetséges és értelmes a tanuló, de nincs reménytelenebb, ha tehetségtelen és közömbös.
Ezért aztán eleve hibásnak tartottam, ha nagyon vegyes képességű diákokból álló osztályokba zárják a diákokat. A Fasori Gimnázium világhírének kutatása arra is megtanított, hogy az eredmény szempontjából nagyon fontos az osztályok összetétele.
Ezért láttam örömmel, hogy az Egyesült Államokban már beiratkozáskor kérdezik a szülőket, reál, vagy humán érdeklődésű a gyerekük. E szerint rakják osztályokba. Ha tévednek, folyamatosan megfelelő osztályba kerülnek. Ausztráliában az unokáim esetében is ezt láthattam.
Ezért aztán nagy örömmel fogadtam, hogy a távol-keleti iskolában ez a megfelelő kollektíva megválasztása és folyamatos alakítása a rendszer lényege. Belehabarodtam a szingapúri és dél-koreai oktatási rendszerek tanulmányozásába. Ezek meggyőztek, hogy alapvető hiba nálunk az osztályokat változatlan összetételben, azonos pedagógussal képezni. Sokszor hallom a pedagógust, hogy most fejeztem be, és újra kapok első osztályt. Vagyis, mi nem a tanulók, hanem a pedagógushoz szabjuk a rendszert.
Ennek ellenére azt hiszem, hogy a pedagógusnak is nagyobb siker, ha jobb a tanítási eredmény, mint az, hogy abban másnak nem volt akkora szerepe, mint neki. Abban ugyan nem kételkedem, hogy az osztály oktatási eredménye akkor nagyobb, ha többet ad át. Az akkor jobb, ha homogén az osztály. Nem beszélünk arról, hogy néhány nagyon gyenge tanulóra veszik el sok tanítói energia, nagyon kis eredménnyel. Fel kellene végre mérni, hogy mikor a leghatékonyabb a tanítás. Nyilán valóan akkor, ha az osztály homogén, lehet az oktatást mindenkinek megfelelő tempóban folytatni. Minél heterogénebb az osztály, annál nehezebb a tanítás megfelelő követelményét, tempóját eltalálni.
A jó oktatási rendszer kulcsa, a minél korábbi képességfeltárás, és a képességhez igazodó képzés.
Ez lényegében csak a művészek, és a profi sportolók képzésénél valósul meg. A művészek esetében ennek sok évszázados hagyománya van, s sportolók esetében nagyon fiatal, de annál eredményesebb. Mindkét oktatás a korai képesség felismerésen, és az ahhoz igazodó képzésen alapszik, és a tanulók számára reménytelen tantárgyak minimumával megelégszik. Ezt kellene minden szakmába bevezetni.
Ezért aztán ezt itt nem is részletezem, elég a két oktatási terület módszerét általánosítani.
Kopátsy Sándor PO 2013-06-08 : A MINŐSÉG FORRADALMA
