Az emberi gén megfejtése vélhetően új fejezetet sejtetett a fajunk történetében. Sejteni engedte, hogy a biológia megoldja majd az emberi faj tudatos szelekcióját.
Egészen a jelenkorig a biológusok lényegében a kifejlett egyedek szelekciójával kísérletezhettek. A gének feltárása azonban egy egészen új utat nyitott meg. Már a szaporodás előtti fázis nyílt meg előttük, a gének közti selejtezés, kiemelés elméleti lehetősége. Ez számomra azért jelentett izgalmas lehetőséget, mert azt más viszonylag fiatalon felismertem, hogy az ember életteljesítményének nagyon fontos, szinte minden másiknál fontosabb szakasza a magzati állapot minősége. Erre a finnek hívták fel a figyelmemet. Finnországban már a szovjet-finn háború idején, vagyis a 30-as években bevezették az újszülöttek fizikai állapotának rögzítését, és az életük alakulásának időszakos felmérését.
Arról nem találtam irodalmat, hogy milyen célok alapján hozták a törvényt, de a nyomon követés világszenzáció volt, amikor ötven évet érték el a megfigyelt korosztályok. Egyértelművé vált, hogy a magzati kort sikeresebben átélt korosztályok sikeresebb, eredményesebb állampolgárok lesznek. Vagyis a következő generáció értéke jelentősen függ a fogamzás és a születés közti élet minősségétől.
Bármennyire óriási tudományos eredménynek tekintettem a finn tapasztalatokat, szinte semmi gyakorlati következménye máig nem történt. Pedig a finn példa nem kevesebbet mond, a terhes anyák kihordásának minősége jobban hat a társadalom jövőjére, mint a politikai hatalom milyensége. Ez a közömbös fogadtatás azért is meglepő volt a számomra, mert falusi gyerekként már azt láthattam, hogy a terhes anyákat nemcsak tisztelet övezte, de azt tartották, ha valamit megkívánnak, azt illik tejesíteni. A tényleges okról ugyan fogalmuk sem lehetett, de az ösztönük parancsolta.
Számomra, mint társadalomtudósnak ugyan megmaradt, és életemet végigkísérte a magzati élet fontosságának csodálata, és bosszantott a politikai és a társadalomtudományok közömbössége.
Németh László már közel nyolcvan éve kiadta esszégyűjteményét a Minőség forradalma címmel, aminek örökre híve lettem már attól függetlenül, hogy felfogtam volna annak valóságtartalmát. Arra mintegy húsz évvel később Max Weber világított rá, amikor felismerte, hogy a modern társadalom teljesítőképessége elsősorban a társadalom emberanyagától függ. Az óta mindkét felismerés beteljesedett. Az utóbbi száz évben egyre nyilán valóbbá válik, hogy csak a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus erkölcsi népei képesek a tudomány, és technika vívmányaival másoknál hatékonyabban élni.
Ennek ellenére napról napra tapasztalom, hogy a politika még mindig nem veszi tudomásul, hogy az emberanyagban nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.
A magyar kormány azért esik kétségbe, hogy kevesen születnek. A sokkal nagyobb bajt, hogy kedvezőtlen felnevelési kilátások arányában születnek, hogy a felnevelésük kilátásai elszomorítóak. Ebből sem a politikai vezetés, sem a szakma, semmit sem lát, illetve nem kar látni. Minden áron, ostoba javaslatokkal a születések számát akarják növelni.
Azt jutalmazzák, hogy az első szüléseket hozzák minél előbbre. Arra ugyan senki sem gondolt, hogyan függ a szülők korától, tapasztaltságától a gyermeknevelés. Ezt pedig Európa nyugati felén illene tudni, hiszen a Nyugat felemelkedése azon múlott, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszerben az első születések jó tíz évvel később voltak, mint a világ összes többi kultúrájában, ahol a nemi érettséggel kezdődtek a szülések. Ezt egészítette ki az, hogy a nyugati feudális társadalom volt az első, amiben a szülők, nem a nagyszülők és a nagycsaládos rokonok nevelték a gyermekeket.
A rendszerváltás óta a házasságon kívüli születések aránya a 14 százalékról 36 százalékra nőtt. Ennek ellenre még felmérés sem készült arról, hogy milyen a házasságon kívül született gyerekek felnevelési esélye, mekkora a várható iskolázottsága. Ha volnának ilyen felmérések, azonnal kiderülne, hogy milyen ennek a társadalmi háttere, milyen rétegből kerülnek ki az anyák, mi motiválja őket, és milyen hatékonyságú lesz a felnevelésük. Kiderülne, hogy ezek várható társadalmi értéke össze sem adható a diplomások későn született gyermekeivel.
A rendszerváltás óta 22 év telt el, és sokkal nagyobbat változott a születések száma és aránya, mint amennyit a társadalmi struktúra változása indokolt.
- Az éves születések száma 125 ezerről 92 ezerre csökkent. Ez önmagában is tragikus. A részletei azonban még inkább azok. A házasságon belül születések 109 ezerről 50 ezerre zuhantak. Ezzel szemben a házasságon kívül születettek száma 17 ezerről 40 ezerre ugrott. Ez azonban még a Fidesz szárnyai alatt nyüzsgő kereszténydemokratáknak sem okoz gondot. Ezek sorsának alakulásával senki sem törődik. Ugyanakkor az orvosi felügyelet mellett végzett abortuszon háborognak.
- A 20 év alatti szülések aránya a felére esett. Ezt pozitív jelenességnek kell tekinteni.
- A 20-24 éves anyák szülésének aránya harmadára csökkent. A 1990-ben még a 24 évnél fiatalabb anyák szülték a gyerekek felét, ma csak az ötödét. Ez jelzi, hogy a foglalkoztatás csökkenése állt a születésszám zuhanása mögött. Ideje volna végre mát nemcsak a nyilvántartott munkanélküliek számával játszadozni, hanem nyíltan kimondani, hogy a munkaképes korúak, és azon belül a 30 év alattiak hány százalékának van legális jövedelme. Ebből kiderülne, hogy az országban nem annyira demográfiai, hanem foglalkoztatási katasztrófa van. Magyarul, 1990 előtt a fiataloknak volt mire nősülni, mára ez katasztrofálisan lecsökkent.
- A nagy változást a szülő nők korosztályai között az jelentette, hogy a 30 évnél idősebb anyák aránya 20 százalékról 60 százalékra nőtt. A 35 év felettiek aránya nőtt a legjobban.
A tendenciák önmagában természetesek, a nálunk fejlettebb társadalmakéhoz hasonló. A változás sebessége azonban nem normálisan gyors.
Sokkal többet mondanának az adatok, ha a szülők jövedelme és iskolázottsága szerinti bontás is rendelkezésemre állna.
Tegyük hozzá, hogy ebben a 22 évben alig változott a várható életkor, szemben a fejlett társadalmakban jellemzőhöz képest.
A véleményem lényege azonban az, hogy nem a születések száma, nem az anyák szüléskori életkora, hanem a minőség volna a fontos.
Meggyőződésem szerint, katasztrofális változás az, hogy megsokszorozódott a tartósan, és reménytelenül munkanélküli családban születettek aránya, azoké, akinek az eredményes felnevelése szinte reménytelen. Erről azonban nem található anyag. A közvélemény, különösen a iskoláskorú gyerek szülei és a pedagógusok tapasztalják az oktatás színvonalának csökkenésén egyértelműen látja.
Az ugyan vitán felül áll, hogy demográfiai katasztrófa történik. A bűnünket csak fokozza, hogy a politikai elit nem hajlandó belenézni a részletekbe. Az ellenzék lapít, a kormány pedig vakon vagdalózik. A születések számát akarja jutalmakkal ösztönözni. Ezzel azonban csak növeli a bajt, mert minden a szüléssel és a gyermekvállalással járó jutalom ugyan növeli a születések számát, de rontja a mögöttük lévő családi struktúrát, azaz erősíti a kontraszelekciót
Ideje volna felismerni, hogy nem a kevesebb születés a baj, hanem annak a minősége. Ugyanaz a születésszám jelenthet a jelenleginél is gyengébb generációt, és jelenthet annál kétszer hatékonyabbat is. Nagyságrenddel fontosabb a következő generáció családi háttere, mint a létszáma. A következő generáció értékét elsősorban azzal lehet javítani, hogy a szülőket nem több, hanem a sikeresebb gyermeknevelésben kell érdekeltté tenni.
Ezt azonban csak két módszer biztosíthatja.
1. A gyermeknevelési támogatást, az úgy nevezett családi pótlékot, a nevelés eredményéhez kell kötni. Már a kihordás születéskori eredményét arányosan jutalmazni kell. Az iskolás kor előtt a felnevelés minősítése alapján járjon a családi pótlék. Az iskolás korban pedig az iskolai eredménytől függő legyen. Tudom, hogy azt a sértettek felháborodással fogadják. Tudatosítani kell, hogy az életben minden társadalmi elvárás a teljesítménnyel arányos jutalmat érdemel. Az iskolában a bizonyítvány teljesítménnyel arányos, akárcsak a munkáért kapott bér.
2. Az öregkori társadalmi ellátást a gyermeknevelés eredményével arányosan kell adni. Fajunk történetében a gyermeknevelés volt az öregkorra való ellátás biztosítása. Aki öregkorára biztosítani akarja ellátottságát, neveljen legalább két magáénál iskolázottabb gyereket. Aki ezt nem vállalja, az legyen tagja a nyugdíjbiztosítónak. Aki öregkorában is gondtalan színvonalon akar élni, vállaljon és iskolázzon legalább három gyereket.
Azt, hogy a munkaerő bérének bizonyos hányadát a tőkések kezére kell bízni, a dolgozók becsapása. Ezt a liberális tőkések találták ki annak érdekében, hogy minél nagyobb kereslet verje fel az értékpapírok árát. Még nem akadt olyan forradalmár, amelyik leleplezte volna a magán nyugdíjalapok profitteremtő képességét.
Azt már nem érem meg, hogy a fenti két módszert valahol bevezessék. Pedig, ha ez valahol megtörténik, gyorsan követni fogják.
Kopátsy Sándor EB 2013-07-23
Újabb lépés az emberi faj szelekciójában
