A szenvedély karmája, amit a mostohaanya, Catherine Zeta Jones sem tudott megváltoztatni

Catherine Zeta Jones nemcsak megszelídítette Michael Douglast, a sikeres színészt, hanem hidat épített a fiú és apja között.

„Ez lesz az első alkalom évek óta, hogy abban a városban fogok élni, mint apám és anyám”, újságolta örömmel egy évvel ezelőtt Cameron Douglas.  Ez még akkor is fontos lehetett számára, ha édesapjával, Michael Douglasszel a kapcsolata különlegesen jól alakult a válást követő években, amiben nem kis szerepe volt mostohaanyjának, Catherine Zeta Jonesnak is, aki első pillanattól barátjaként kezelte a nála mindössze 9 évvel fiatalabb fiút, segítette  felnőtt gondolkodásúvá válni, a családi kapcsolatokat megerősíteni és életcélt találni.

Nem tudok elég jót mondani róla. A civil életben egy nagyon meleg nő, akinek a családja az első mindenek fölött. Gyakorlatias és minden alkalmat megragad, hogy a családod összehozza. Amikor a családunkba jött, nagyon könnyű lett volna neki másmilyennek lennie. Mindenki hallhat történeteket fiatalabb mostohaanyákról, akik az előző házasságból származó gyerekeket elidegenítik. De ő az első naptól kezdve azt szerette volna, ha barátokká válunk és ha családjuknak része vagyok, aki bármikor szívesen látott. Nemcsak ígérte, így is lett. Apámnak és nekem voltak jobb és rosszabb napjaink, de Catherine volt, aki a családot összekovácsolta. ” adott rajongó összefoglalót mostohaanyjáról Cameron Douglas egy évvel ezelőtt és úgy tűnt nemcsak a családi viszonyok váltak jobbá, de Cameron is leszokott a kábítószerről és elindította filmes karrierjét. De néhány hónappal később minden megváltozott, amikor a szenvedélye eltérítette.

Cameron Douglesnek nem volt könnyű ebben a sikeres és szenvedélyes családban élni azelőtt sem, hogy mozaikcsaláddá vált volna, de valószínűleg még nehezített rajta a mostohaanya családegyesítő szándékai ellenére.

A család sikeressége nem felszabadította, hanem megsemmisítette Cameront. A 31 éves, kábítószerterjesztésért itélethozatalra váró fiú örülhet, ha büntetésül a minimális 10 évet kapja, míg apja már  31 évesen Oszkár-díjat kapott a Tőzsdecápáért , a nagyapja 33 évesen Oszkár-díj jelölését kapott a Bajnokért és mostohaanyja 34 évesen Oszkár-díjat kapott a Chicago-ért. Cameron szenvedélye a kábítószer. Bár nagyapja szenvedélye a munkája volt, de nagybátyjai közül az egyik kábítószer-túladagolásban halt meg és apja is megküzdött alkoholizmusával és egyéb szenvedélyeivel. Michael Douglast munkája, sikere, szenvedélyei már a válás előtt eltérítették a családtól, a fiától, de a válással még jobban megosztódott Cameron szüleinek figyelme. Az elmúlt tíz évben, amióta a szülei elváltak, édeasapjának két gyermeke született második feleségétől és édesanyjának örökbefogadott gyermeke mellé béranyán keresztül ikrei születtek egyik előző kapcsolatából.

Mindig van másik lehetőség

Tanulta Michael Douglas édesapjától, a 60-as évek világsztár szinészétől, a ma 93 éves Kirk Douglastól és csak abban reménykedhet, hogy 75 évesen, tíz év múlva, a fia szabadulásakor még lesz alkalma a tanultakat hasznosítania és megtörni a családi átkot. Azt a családi átkot, ami Michael Douglas szerint azzal az orosz-zsidó emigráns nagyapával kezdődött, aki vállveregétésen kívül mást nem adott a gyerekeinek, elhagyta a családját szégyenteljes szegénységbe taszítva, így gyerekmunkára kényszerítve őket. Folytatódott az apjával, Kirk Douglassel, aki valószínűleg túl fiatal volt, hogy gyereke legyen és a színészkarrierjét fontosabbnak tartotta a családjánál, majd tovább örökítette a karrierizmus génjeit fiába, Michael Douglasbe, akinek sikerült alkoholizmusssal, hűtlenséggel továbbfejleszteni szenvedélyét. A Vanity Fair áprilisi számában adott interjújában, amit  a Wall Street 2 – A pénz sosem alszik márciusi bemutatója alkalmából adott, el is ismeri felelősségét fia sorsának alakulásában, hiszen fontosabbnak tartotta a karriert, mint a fiát és a családját.

Michael Douglas, ha valamit csinál, teljes elkötelezettséggel csinálja. Még saját maga rombolását is.

Mondta róla Denny de Vito, aki szobatársa volt a pályakezdő színésznek. Úgy tünt,  55 évesen Michael Douglas képes önmagát legyőzni és az átkot megtörni. Új életet kezdett maga mögött hagyva alkoholizmusát, drogproblémáit, hűtlenségét, házasságát és feleségül vette a Zorró című film szemet gyönyörködtető színésznőjét, a nála 25 évvel fiatalabb  Catherine Zeta Jonest. Michael a gyereket akarok tőled férfiaktól szokatlan elsőrandis belépőjét komolyan gondolta, mert mondata és az esküvő közötti alig két évbe belefért egy virágokkal, ajándékokkal, vacsorákkal megkomponált, Catherine által régimódinak nevezett udvarlás, egy gyerekszülés és egy házassági szerződés, ami nemcsak fájdalomdíjjal jutalmazza a hűtlenséget, de 2,8 millió dollárt biztosít a feleségnek minden egyes házasságban töltött évéért.

Az átok a kiválónak tűnő házasság és Catherine  mostohaanyai kvalitásai ellenére még a családon ül. Michael és Cameron előtt még hosszú út áll…

A családról még több információ elérhető

  • Catherine decembertől a Brodway-en szerepel a Kis éji zene című zenés darabban.
  • Michael Dougles Oszkár-díjas filmjének folytatása, a Wall Street 2 márciusban kerül bemutatásra. Ennek apropóján készült interjú a színésszel a a Vanity Fair -ben
  • Cameron Douglasszel készült interjú
  • Irónikus összefoglaló Diandra Dougles, Michael Douglas első feleségének ingatlan és férfi ügyeiről
  • Január 22-i interjú Catherine Zeta Jones-szal bemutatója kapcsán

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top