Nagyon korán felismertem, hogy a kelet-ázsiai konfuciánus népek még a Nyugat puritánjainál is többre képesek. A két Korea azt is megmutatja, hogy nemcsak jóban, de a rosszban is. Arról előzőleg fogalmam sem volt, hogy Dél-Korea a 20. század második felének legsikeresebb, Észak-Korea pedig a világ legsikertelenebb országa lett. Marxista vagyok abban az értelemben, hogy a társadalom alépítménye determinálja a felépítményét. Ez szinte mindenütt bevált, de a két Korea esete azt mutatja, hogy a felépítmény is katasztrofális károkozásra képes. Korea két fele a köztük kirobbant háború előtt azonos fejlettségű volt. Jelenleg az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem Dél-Koreában 16-szor magasabb, mint északon.
Korábban azt hittem, hogy egy ország két rendszerben megosztva Európában Németország volt, ahol a jó fél évszázad alatt 1:3 arány alakult ki a tőkés kétharmad javára. Ezt is soknak tartottam, az 1:16 arányt pedig el sem tudtam képzelni. Most ennek egyszer sorra kerülő rendezését még kevésbé tudom felmérni.
Maradok azonban a sikeres Dél-Koreánál.
Az első csoda a népszaporulat spontán leállása.
Ez a hidegháború demokrata oldalán minden kelet-ázsiai országban spontán jelentősen a negatív oldalra fordult. Ezen belül 17 százalékkal több fiú születik, mint lány. Kezd azonban megindulni a csökkenés felé. Bevált a jóslatom, hogy a nők egyenjogúságát a nőhiány fogja megoldani. Igazolódni látszik az elméletem, a hiányt nem lehet paranccsal feloldani, de a kínálat hiányát mindig megoldja a piac.
A fiatal lányok túlkínálata jelentkezik a felsőoktatásban. A 25-34 éves korosztályon belül a diplomások aránya a nők között 71.8 százalék, a férfiak között pedig 63.9 százalék. Ennek ellenére a vállatok igazgatósági tagjai között 2.1 százalék a nők aránya. Ennek ellenére az államfőjük asszony. A nők egyenjogúságát segíteni fogja, hogy több nő szavaz, mint férfi.
Dél-Korea közli a házastársak nem fizetett munkaidejét. Ez a családban végzett munkaidő a nők esetében 227, a férfiaknál 45 perc. Ez is egy olyan mutató, amit illene minden országban figyelemmel kísérni.
A politika annál jobban publikálja a nők keresetét a férfiakhoz viszonyítva. Dél-Koreában ez a mutató 63.4 százalék, hasonló, mint a többi kelet-ázsiai demokráciában. Ez a mutató önmagában csak akkor mond valamit a nők helyzetéről, ha vásárlóerő paritáson számolják. Megdöbbentem, amikor ezt is megnéztem. A falusi nyugdíjas asszonyok fele annyiból élnek úgy, mint a férfiak. Az Egyesült Államokban is 30 százalékkal kevesebb pénzből élnek azonos színvonalon a szingli nők, mint a férfiak.
Amikor ilyen mutatókkal találkozok, rájövök, hogy a társadalomban való eligazodásra ezek hasznosak volnának.
Kopátsy Sándor PS 2016 06 20