A mozaikcsaládosdi kezdete. Az összecsiszolódás praktikái I. Házszabály

Hurrá, mozaikcsalád vagyunk! Ritkán hallható mondat. Nemcsak azért, mert a mozaikcsaládok maguk sem tudják, hogy ők mozaikcsaládok, hanem mert a mozaikcsaládok fejlődéstörténetében az összeköltözés pillanata nem biztos hogy eufóriát vált ki minden résztvevőből. A szülők vonzalma és összeköltözése a gyermek érzelmi, területi hatalmának tényleges vagy vélt vesztésével járhat. Hogyan lehet a káosz, kiváncsiság, segíteni akarás, féltékenység erőviszonyait a mozaikcsaláddá váláshoz felhasználni? Az előrelátó szabályozás sok idegességtől, konfliktustól mentheti meg a szülőt, mostohaszülőt, gyerekeket, de természetesen itt is igaz az örökérvényű igazság, jobb későn, mint soha. Mely dolgokat érdemes szabályozni, hogy csökkenteni lehessen a konfliktusokat és a lakás lakható, a családtagok szerethetőek legyenek? Sorozatunk első részében a házszabály lényeges praktikus pontjait boncolgatjuk:

    • Saját szoba, külön szoba…A szülő és párja számára természetes, hogy megosztja hálószobáját, fürdőszobáját új párjával. A gyermekek számára az addig egyedül birtokolt szobájuk megosztása nem igazán természetes. Minél kisebbek, annál rugalmasabbak, elfogadóbbak, alkalmazkodóbbak, de pontosan szeretnék érteni, mi változik, változhat az életükben a család bővülésével. Szeretnék tudni, hogy az ő saját kis életterük mennyire fog változni, lesz-e saját szobájuk vagy meg kell osztaniuk mostohatestvérükkel? Ha a gyerekeknek nem lehet külön szobájuk, a legjobb ha együtt találják ki az új szobarendet, melyik bútort hova tegyék. Az a legpraktikusabb, ha a szobán belül mindenkinek van saját birodalma. Találják ki együtt a dekorációt, találják ki együtt a dekorálás szabályait. Lehet, hogy bizonyos dolgoktól el kell búcsúzniuk, hogy elférjenek.

  • Tanulóhely…A mostohatestvérek úgy érezhetik, hogy az összeköltözéssel nemcsak az önálló szobát, de a nyugodt tanulás lehetőségét is elvesztik. Még édestestvérek tanulási szokásai is különbözőek lehetnek, nemhogy a mostohatestvéreké. Hangosan vagy halkan? Csendben vagy zene mellett? Nappal vagy éjjel szeret tanulni? Még az édestestvérek között is csatározás alakul ki, kinek az érdekei érvényesüljenek? Meg kell beszélni, hogy kinek milyen tanulási szokásai vannak és biztosítani kell egy nyugodt tanulóhelyet, ha szükséges a gyerekszobán kívül.
  • Kölcsönzés szabályai…Testvérek, szülő-gyermek között a ruhák, fésűk, labdák, szeretett tárgyak nagy természetességgel vándorolnak. A mozaikcsaládok esetében tulajdonképpen idegenek költöznek össze. A mostohatestvéreket semmi más nem köti össze, mint szüleik érzelmei. Rögtön felmerül bennük a tárgyak önkénytelen használata, de mostohatestvérükben ellenállást válthat ki, hogy dolgaik eltünnek. A mostohaszülő rosszul lehet, hogy a pólóját használják. Érdemes tisztázni a kölcsönzési igényeket, szokásokat. Belefér-e hogy a testvérek hordják egymás ruháit? Vannak dolgok, amit mások nem érinthetnek?
  • Fürdőszoba menetrend…A megnövekedett család, nagyobb fürdőszobai forgalom nem feltétlenül jár a fürdőszobák, vécék számának növekedésével. Van aki negyedórákat képes eltölteni a fürdőszobában, van aki nyitott WC ajtó mellett szokott akciózni. A különböző szokás, időbeosztás megzavarhatja a gyermekek, szülők igényét a személyes térre. A gyermekek szeretnék tudni, hogy megtarthatják-e intimitásukat a fürdőszobában vagy tudomásul kell venni mostohatestvéreik betolakodását? Tisztázzuk előre az egyéni igényeket és igazítsuk ehhez a család írott, íratlan szabályait! Ne várjuk meg az első ajtócsapkodásokat!
  • Házimunka…A mostohaszülő érkezése átalakíthatja a ház körül vagy a háztartásban végzett munkák addig kialakult rendjét. A gyermekek szeretnék tudni, hogy a család bővülése csökkenti vagy növeli az elvégzendő feladatok számát? Érdemes bizonyos feldatokat meghagyni a gyermekeknek.
  • Takarodó időzítése…A mostohagyermekek különböző szokásokkal, a szülők különböző elvárásokkal érkezhetnek a mozaikcsaládba. Melyik érvényesüljön? Fel kell mérni előre az igényeket, a két szülő elvárásait és kompromisszumot kell kötni. A gyermekek életkorához, napirendjéhez, szülők szokásaihoz, a lakás méretéhez igazított rugalmas lefekvési idő praktikusabb lehet, mint az egységes megoldás. Igaz ez csak külön szobák esetében tud jól működni.
  • Családi programok…A mozaikcsaládok fejlődéstörténete nem hagyományos, hiszen a családrészek összeolvadása, az összecsiszolódás éveket igénybe vevő folyamat és az összeköltözéssel ez nem történik meg automatikusan. A szülők azt szeretnék, ha lenne tér és idő egymás megismerésére, családdá válásra. A gyerekek szeretnének ugyanannyi időt tölteni a barátaikkal, mint az összeköltözés, mozaikcsaládosdi előtt. Hogyan lehet a két törekvést harmonizálni? Minden családnak szüksége van együtt töltött időre. Reggelizzenek, vacsorázzanak együtt! Menjenek közös kirándulásokra, de a gyermekeknek maradjon meg a mozgásterük!
  • Étkezés…A gyerekek és szüleik a mindennapokban szembesülnek azzal, hogy nem mindenki híve a junke foodnak, a halnak, a lekvárnak. A gyerekekben felvetődik, ha a mostohaszülője vega, akkor most ő sem ehet húst? Ha a mostohatestvérük a halat szereti, akkor csak hal lesz ezután? A gyerekeket meg kell nyugtatni, hogy minden az érdekükben történik és a sokszínűséggel mindenki nyerni fog. Igaz az édesanya, mostohaanya érdeke a sztenderdizálás az egyedi igények folyamatos kielégítése helyett. Kompromisszum, kompromisszum, kompromisszum. Egy mostohaanyuka úgy próbálta a mostohagyermekek között az egymás elől megevett kedvencek problematikáját felszámolni, hogy minden gyermeknek színes dobozokat vásárolt a hűtőbe és az igények szerinti kajákkal töltötte fel a színes dobozokat. Igy a gyerekek kedvencei nem tüntek el a hűtőböl és rögtön lehetett látni, hogy kinek az ízlése szerintit kell pótolni. Bevallása szerint nagyon jól működött. Érdemes kipróbálni.

Sorozatunk következő részében a szünidők szervezésére fókuszálunk.

Az anya és az apa körül kialakuló két család közötti stíluskülönbségek szempontjából már foglakoztunk a házszabályokkal a Jetleg vagy stílusháború? című cikkünkben.

Scroll to top