A felnevelés költsége megközelítőleg a munkavállalásig eltelt évek számának, és az egy lakosra jutó fogyasztás felének szorzata. A munkaképes kor kezdete a gyakorlatban, a nagy többség számára, 15-22 év között van. Ezért egy munkaerő felnevelési költsége az átlagos fogyasztás felének 15-22-szerese. Ez egy igen jelentős összeg. A fejlett országokban 300-400 ezer dollár. A közepesen fejlett Magyarországon ennek a harmada, negyede. Ennek a nagyon drága termelési tényezőnek az értéktermelését a közgazdaságtan fogyasztásként kezeli, pedig a munkaerő a jelenkor társadalmaiban sokkal nagyobb érték, mint a fizikai vagyon, még inkább, mint a tőkeként működő vagyon.
A fizikai vagyon az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem mintegy háromszorosa. A munkaerőnek csupán a felnevelési költsége ennek legalább kétszerese.
A felnevelés költségének többségét a család viseli. A társadalomnak a felneveléshez való hozzájárulása torz, mert a támogatás aránya a felnevelés eredményével fordítottan arányos.
Minél fontosabb a nevelés minősége, a szülőket annál jobban érdekeltté kell tenni annak hatékonyságában. Ezért, a nevelés támogatását hatványozottan a minősége jutalmazására kellene koncentrálni. Részben már a felnevelés alatt, részben a munkaképes kor után, a felnevelés minőségét kellene jutalmazni.
A felnevelés minősége az elsődleges társadalmi érek, mivel a munkaerő értéke sokkal jobban függ a minőségtől, mint a mennyiségtől. Ugyanannak a veleszületett képességnek az értéke lehet nemcsak nulla, de negatív, és lehet az átlag akár százszorosa is.
A társadalmi érek mellkőzésének jellemző példája, hogy a társadalom a mínusz és az átlag százszorosa közti különbség ellenére a gyermekek darabszáma alapján támogatja a gyermekvállalást. Ez történik a gyerekek darabszáma alapján fizetett nevelési támogatás, a családi pótlék formájában. Ennek következménye a kontraszelekció, vagyis minél kedvezőtlenebb a családi légkör, annál több, és minél kedvezőbb, annál kevesebb gyermeket vállalnak. Következménye a társadalmi érdeknek ellentmondó szelekció. Fel sem lehet mérni, ez milyen mértékben csökkeneti a következő generáció értékét, vagyis a társadalom várható teljesítményét.
Annak ellenére, hogy a következő generáció teljesítménye elsősorban attól függ, milyen családi légkörben, és milyen anyagi viszonyok között nő fel a munkaerő munkába lépése előtt. Ezért a jövő szempontjából nincs fontosabb társadalmi érdek, mint a felnevelés hatékonyságának ösztönzése. Ennek azonban az ellenkezője történik. Minden társadalom a gyermekvállalás számára, és nem a minőégére ösztönöz. Ez annál meglepőbb, mivel az emberiség négyötöde több gyermeket vállal, mint amennyit a társadalmi érdek megkíván. Ugyanakkor a jó minőségű munkaerőből soha nem lehet elég.
Az emberi faj jelenlegi legnagyobb problémája, hogy sokan születnek, de a minőségből soha nem ehet elég. Ezért olyan családtámogatási rendszerre volna szükség, amelyik nem a gyermekvállalás számát, hanem a minőségét ösztönzi. A kedvezőtlen családi körülmények számára korlátozni kellene a gyermekszámot, és maximálisan ösztönözni a minőséget. Az ilyen családokban akkor legyen magas az öregkori ellátás, ha egyetlen gyereket nevelnek fel sikeresen, és alacsony, ha több gyermeket neveltek, de nem megfelelő minőségben. Egynél több gyermeket csak a családok módosabb, iskolázottabb fel képes sikeresen felnevelni. Ezeket kell nemcsak az eredményben, hanem a gyermekvállalás számában is érdekeltté tenni.
A jelenlegi gyermekvállalás társadalmi struktúrája a társadalmi érdekkel ellentétes. Ezt már több alkalommal úgy fogalmaztam meg, hogy amennyiben a jelenlegi gyermekvállalás családi struktúrájából kikerülő következő nemzedék teljesítménye 100, akkor az olyan gyermekvállalás esetén, ahol minden családi háttér mellett azonos számú gyermeket vállalnának, akkor a teljesítményük 150 lenne. Ha pedig a struktúra fordított lenne, vagyis a jobban iskolázott, magasabb jövedelmű családokban születne annyi, mint a leszakadtakban, és fordítva ott csak annyi, mint jelenleg a kedvezőkben, a teljesítmény 200 lenne. Vagyis,
a társadalom jövője semmitől sem függ akkora mértékben,
mint a társadalmi érdeknek, a felnevelés hatékonyságának megfelelő gyermekvállalástól.
Ez az állítás könnyen bizonyítható lenne, ha felmérnék, hogy a különböző családi környezetben születettekből milyen állampolgárok lettek, mennyi a végzettségük, mennyi a jövedelmük, mennyi adót fizetnek. Meggyőződésem szerint az én fenti becslésemnél is nagyobb minőségi különbség derülne ki.
Az ilyen felméréseknek még a hírét sem hallottam, ugyanakkor az alkotmány minősége feletti vitákkal tele van a kommunikáció.
A társadalomtudomány és a politika nem azzal foglalkozik, ami a társadalom jövője számára fontos, hanem azzal, mi várható a következő választáson.
Kopátsy Sándor EG 2013-05-20
ÚJ KÖZGAZDASÁGTAN: A munkahelyteremtés költsége
