Egy kétségbeesett édesanya kéri a segítségünket, mert nyolc éves fia nem kapja meg az apai szeretet. Az egyébként négy gyermekes édesapa, aki jelenlegi párjának három gyermekével és új párjától született gyermekével él, nem hajlandó kapcsolatot tartani olvasónktól született gyermekével. Természetesen utánajárunk, hogy milyen jogi segítséget kaphat, de addig is várjuk olvasóink észrevételeit, hozzászólását, amit olvasóink olvasói véleményként vagy a mozaikcsalad@gmail.com címre is elküldhetnek.
Tisztelt Szerkesztő !
Hosszú mérlegelés után kérem a tanácsát, mit tegyek, hogy helyesen cselekedjek. Immár 8 éve, hogy párommal, akivel 4 évig éltünk együtt, úgy tűnt teljesült az álmunk és sok-sok hiábavaló próbálkozás után végre sikerült teherbe esnem, gyönyörű gyermeket szülnöm. Nagy meglepetésemre a párom a szülést követően összeköltözött a baráti társaságban lévő, akkor még férjezett, 3 gyermekes ismerősünkkel, ahol rövidesen közös gyermekük született. Korábbi kapcsolatából is már volt két nőtől, két gyermeke, így ma már 4 gyermekes apa. Közös gyermekünket eleinte látogatta, de egyre ritkábban, utoljára karácsonykor jött el. Fiunknak borzasztó nagy szüksége lenne rendszeres találkozásra. Ha vendégségbe megy, irígykedve meséli, hogy barátainak van apukája, szívesen venné, ha ez az apuka az övé is lenne. Ilyenkor megszakad a szívem (most is csurognak a könnyeim). Kértem az édesapját, ha mostani lakásuk közelében focizik a gyerek, menjen el megnézni, mert olyan jól esne a kisfiunknak, de arra hivatkozik, hogy nincs rá ideje. Ritkán telefonál, mondja, hogy szeret minket, de sok a munkája, nem tud a gyermekre időt szakítani. Többször kértem, felszólítottam, de minden próbálkozásom hiábavaló volt. Próbálok mindent megadni a fiunknak, de az apát nem tudom pótolni. Korábbi gyermekei közül a másodikkal sincs semmilyen kapcsolat.
Mit tanácsol ? Hogyan oldjam meg a helyzetet ?
Üdvözlettel
„Kétségbeesett anya”